Lifestyle

Éld újra! „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás

Az 1971-es Vadászati Világkiállítás 50. évfordulóján „Egy a Természettel” mottóval Vadászati és Természeti Világkiállítást szervezett Magyarország. A központi rendezvény 2021. szeptember 25. és október 14. között zajlott, ám a programsorozat több mint két évre nyúlt. Zárásként összefoglaltuk, hogy melyek voltak a világkiállítás szervezésének, kísérő eseményeinek és programjainak legfontosabb elemei 2019 végétől 2021 végéig.

Az országos rendezvénysorozat krónikája

2019 decemberében átadták a világkiállítás jegyében telepített első emlékerdőt. Szintén ekkor rendezték meg először az Országos Jótékonysági Vadászatot. Az összegyűjtött 37 millió forintból 19 megye gyermekkórházai vásárolhattak orvosi eszközöket.

2020 októberében indult el a madárodú kihelyezési program, melynek során országszerte összesen 3500 odút és 350 etetőt helyeztek ki több száz gyermek bevonásával.

2021 júliusában befejeződött az emlékerdő-telepítési program. A 22 állami erdőgazdaság 200 ezer facsemetét ültetett el.

2021. szeptember 25-én megnyílt a világkiállítás központi rendezvénye, illetve szintén ezen a napon kezdődött a World Conservation Forum. Húsz nap alatt 153 hazai és nemzetközi szakember előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A Fátyol Iskolaprogramban több mint 60 ezer diák, a jószolgálati programban pedig 2309 fogyatékossággal élő érkezett a világkiállítás központi helyszínére.

Szeptember 28-án kezdődött a Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferencia, amin hazai és nemzetközi szakértők előadásait hallgathatták meg az érdeklődők.

Szeptember 30-án nyitotta meg kapuit a FeHoVa PLUSZ, október 7-én pedig a több mint 190 éves múlttal rendelkező OMÉK.

Október 14-én a HUNGEXPO vizes csarnokában is látható tokhalak Dunába való visszaengedése zárta szimbolikusan a világkiállítás központi rendezvényét. A HUNGEXPO összesített látogatószáma a húsz nap alatt elérte a 616 ezret, a rendezvényen 103 ország és 683 kiállító vett részt. A világkiállítás 10 nemzetközi és hazai konferenciát is befogadott, ezeken közel 100 ország képviseltette magát, összesen 2500 fővel.

2021 decemberében harmadszor szerveztek országos jótékonysági vadászatot, amelyen 1100-an vettek részt.

2021 december végén elérkezett a világkiállítás programsorozatának záró rendezvénye, az FCI Európa Kutyakiállítás. Az eseményen 57 országból mintegy 16 ezer eb vett részt.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódóan országszerte 1500 program valósult meg, ezekre mintegy 1,5 millió látogató volt kíváncsi. Tegyél te is egy virtuális sétát az „Egy a Természettel” Világkiállítás pavilonjaiban:
https://onewithnature2021.org/a-kozponti-kiallitasrol

A cikkhez tartozó galéria: 
Sorbanállás a Világkiállítás központi rendezvényére
Diákok Fátyollal, a Világkiállítás kabalájával
Fátyol kutya eredeti valójában
A Bereki ember bemutató Bodrogi Gyulával
Lovasbemutató a Világkiállítás központi rendezvényén
Solymász bemutató a világkiállításon
Pillanatkép a hal víz és ember pavilonból
Pillanatkép a Világkiállítás Központi Magyar Kiállításáról

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?