Lifestyle

Újra jelentkezhetnek a hazai vállalkozások a Hungaricool by SPAR termékversenyre

Két sikeres fordulót követően már harmadik alkalommal hirdeti meg a termékversenyét az áruházlánc. Ezúttal is olyan magyarországi árukat keresnek, amik vagy új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek is, kiskereskedelmi láncokban még nem kaphatók. A vállalat mentorálással segíti a nyertes vállalkozókat, akiknek a termékei az INTERSPAR áruházakban mutatkoznak be.

Hungaricool by SPAR termékverseny

„A hazai termelők és termékek mellett mindig is kiállt a SPAR Magyarország. A magyar gazdaságot és kereskedelmet pedig olyan kezdeményezésekkel is segíti, mint az idén harmadik alkalommal induló Hungaricool by SPAR termékverseny. A népszerű és sikeres üzleti kezdeményezésünkkel idén is új fejlesztésű vagy létező, de még csak szűkebb körben ismert és forgalmazott magyar termékeket keresünk, melyek eleget tesznek a fenntarthatóság szempontjainak is. A szakmai értékelés után legfeljebb tíz kiválasztott cégnek vagy egyéni vállalkozónak biztosítjuk az INTERSPAR áruházak jelentette széles felvevő piacot, amelyhez hatékony marketingtámogatást is kínálunk.

A korábbi versenyetapok láthatóan motiválták a feltörekvő, piacra lépést tervező magyarországi élelmiszer- és egyéb termékgyártókat. Meggyőződésünk, hogy az érvénysülést elősegítő együttműködési lehetőség és a biztos beszállítói partnerség felajánlása ebben az évben is számos olyan hazai termelőt bátorít arra, hogy megmérettesse magát, aki versenyképes áruk előállítására képes. A nyertes termékekkel a vásárlóink 2022-ben találkozhatnak INTERSPAR hipermarket áruházaink polcain” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Az áruházlánc a Hungaricool by SPAR 2022 termékversenyt – a pályázati kiírásban szereplő feltételek szerint – 2021. október 9-i jelentkezési határidővel hirdette meg. Magyarországon előállított, széles disztribúcióval még nem rendelkező, egyedi, a fogyasztói igényekre választ nyújtó termékeket várnak. A nyertes élelmiszer- (food) és egyéb (non-food) termékgyártók termékeihez a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a piacra történő bevezetés szakmai támogatását adja a 35 INTERSPAR hipermarket áruháza bevonásával.

A verseny részletes feltételei és a pályázati kiírás a Hungaricool weboldalán található meg, a pályázatot pedig a www.hungaricool.hu/jelentkezes felületen lévő űrlap kitöltésével lehet a kiíró számára eljuttatni.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Cápák között is kutatnak

A SPAR az RTL Klub “Cápák között” című üzleti showműsorának stratégiai támogatójaként a következő Cápák között szériájában szereplő vállalkozások között is keresi a Hungaricool különdíjra érdemes versenyzőket, de a Hungaricool versenyen való részvételnek nem előfeltétele a Cápák között műsorba történő jelentkezés. Az előző széria tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a televíziós szereplés olyan kiemelt elérést és ismertséget hozott a műsorból kikerült Hungaricool nyerteseknek, mely nagyban hozzájárult a különdíjas cégek későbbi sikereihez is. Jó példa erre a Cápák között műsorában szerepelt ChiliYard márka is.

Az érvényes pályázatokat a SPAR szakmai zsűrije előminősíti. Mint ahogyan már a legelső verseny esetében is történt, olyan szakemberek értékelték a jelölteket, akik az élelmiszer- és ital-gyártás területén éppen úgy járatosak, mint a környezetbarát technológiák alkalmazása vagy a szállítás terén, így az ősszel induló új megméretésen is tapasztalt mentorok hozzák meg a végső döntést az esztendő végéig. Számtalan fontos szempont mellett – például: innovatív jelleg és egyediség, a csomagolás környezettudatossága, fenntarthatósági tényezők – a piacképesség vizsgálatakor kóstolói és tesztelői véleményekkel a potenciális vásárlókat is be fogják vonni.

Nagy lehetőség a jelentkezőknek

Az idén december 30-ig értesített nyertes, maximum tíz termékgyártónak a kiskereskedelmi vállalat átfogó mentoring felkészítést tart. Ezt követően a lehető legrövidebb időn belül az INTERSPAR üzletekbe jutnak az áruk. A vállalatnak és a versenynek az ehhez a végső célhoz nyújtott segítségéről az egyik tavalyi nyertes, a Funky Forest gyümölcsleveket gyártó Házikó Farm Kft. kereskedelmi vezetője, László Judit azt mondta: „A Hungaricool by SPAR program egy nagy lehetőséget jelentett csapatunk számára. Már az elején sejtettük, hogy komoly szakmai lépéseket kell majd megugranunk, ám az oktatás színvonala messze felülmúlta a várakozásainkat. Egy professzionális, jól felépített képzést, felkészítést kaptunk, amely számos ponton segített a szervezetünk gyermekbetegségeit kiküszöbölni és a belső folyamatainkat fejleszteni”.

A ma már a SPAR hipermarketekbe is rendszeresen szállító gyártó, Bálint Áron, a Spájz Szörp Kft. tulajdonosa pedig azt hangsúlyozta, életük alapjaiban megváltozott, köszönhetően az üzletlánc kezdeményezésének. „A Hungaricool by SPAR egy hiánypótló, innovatív program a kiskereskedelmi láncok gyakorlatában. Egyedülálló lehetőség az olyan márkák számára, mint mi. Az erőfeszítésért hatalmas köszönettel tartozunk. Másrészt a megtapasztalt rugalmasság, türelem, nyitottság, az üzleti folyamatok mögötti okok mély megértése azok a képességek egy nagyvállalati kultúrában, melyek közvetve a SPAR szélesebb piaci versenyképességét is nagyban befolyásolhatják”.

Fotó: spar.hu

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Délután fél 4 körül a Facebook, a Messenger és a Meta több más szolgáltatása egyszerre vált elérhetetlenné.
Lifestyle
Elázatni a kenyeret és a zsemlét? Nem a fasírtkészítésről van szó, hanem egy egészen más dologról.
Egészség
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Egészség
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Lifestyle
A négyéves Patrick elveszítette imádott plüssmackóját közvetlenül a családi utazás előtt, de az American Airlines munkatársai olyan csodát tettek a játékkal, ami milliókat hatott meg a neten.
Lifestyle
A környezettudatos és pénztárcabarát takarítás jegyében egyre többen fordulnak a nagymamáinktól örökölt házi praktikákhoz, ám az egyik legnépszerűbb csodaszer komoly károkat és veszélyt is okozhat.