Lifestyle

Azt mondták, nem meri: a jéghideg Balatonban úszott a hétvégén egy helyi borász

A vakmerő férfi tagadja, hogy volna olyan a Balatonon, hogy szezon, ezért a hétvégén megmártózott az egyfokos tóban.

Balaton, tél és egy bátor borász

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Számos őrült Guinness-rekordról, furcsa kihívásról és fogadásról tudosítottunk már, de ami a hétvégén történt a magyar tengeren, az az utóbbi évek egyik legelképesztőbb sztorija. Történt ugyanis, hogy Gyukli Krisztián, egy balatonfüredi pincészet borásza úgy dönt, hogy február közepén, a hideg idő ellenére fürdőt vesz a Balatonban. A hirtelen ötletből származó - és első hallásra kissé őrültnek látszó - terv csakhamar valóra vált: egy speciális ruhában vágott neki a rendhagyó csobbanásnak, melyről először a Femcafe.hu-nak mesélt a vakmerő fürdőző.

"A hétvégén Balatonlellén vendégeskedtem, és kitaláltuk, milyen jó lenne átmenni hajóval Fonyódra. Nagyon boldogok voltunk, mert láttuk, hogy szép időnk lesz és a hajóskapitányunk elkezdett viccelődni, hogy akár meg is mártózhatnék a Balatonban, de úgysem merném megtenni. Úgy döntöttem, hogy elfogadom a kihívást és a hajón lévő, hatfős társaság fogadásokat kötött, hogy vajon tényleg megteszem-e vagy sem. Felkészültem lélekben az akcióra, megálltunk egyet ebédelni Fövenyesen, majd visszafelé úton a Balaton közepén megálltunk és én bemerültem" - kezdte portálunknak az élménybeszámolót Gyukli Krisztián.

Nézd meg a fagyos fürdés exkluzív fotóit!

Minden embernek más a kisugárzása, ám azt nem látjuk, hogy vajon mi hogyan hatunk a környezetünkre. Most ezt megtudhatod, íme!

Leadfotó és fotók: Gyukli Krisztián

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Lifestyle
Neked mit ígérnek a csillagok a szerelemben? A hétvégi horoszkópból kiderül!
Home&Design
A legtöbben ugyanazokat a helyeket választják, ha el szeretnék rejteni otthon a készpénzt, az ékszereket vagy a fontos dokumentumokat. Csakhogy ezekkel a jól ismert megoldásokkal a betörők is...
Lifestyle
Hiába vásárolsz körültekintően, néhány nap alatt mégis fonnyadt zöldségek és penészedő gyümölcsök fogadhatnak a hűtőben? Létezik egy meglepően egyszerű módszer, amellyel sokat tehetsz azért, hogy...
Lifestyle
A hatékony téli vitaminpótlás nem a legdrágább tablettákon múlik, hanem azon, hogy megértsük a saját szervezetünk téli biológiai igényeit.
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.