Lifestyle

60 év után talált egymásra a magyar szerelmespár: a történelem viharai szakították el őket

A nagy találkozás

1938-ban találkoztak először egy táncos rendezvényen, ekkor László 19, Margit pedig 16 éves volt. Szerelem volt első látásra, amit a másik közelében érzett különleges szívdobogásról ismertek fel. László több mulatságon megtáncoltatta Margitot, de neki már volt kérője, így nem udvarolhatott neki.

A fiatalember érettségi után Nagyváradra ment, főiskolát végzett és mérnök lett. A viharos 20. század alatt csodák kísérték végig életét elmondása szerint. Az egyik ilyen volt, amikor zászlósként a frontra akart jelentkezni, hogy a Don-kanyarban vívott harcokra küldjék, az irodába tartva azonban a parancsnok megállította és visszaküldte. Mást nem, csak őt. Aki pedig elment, az mind életét vesztette az ütközetben.

Egy másik csoda a háború utáni nagy nyomorúságban történt meg vele. Az első felesége kulák lány volt, ezért elvették mindenüket. Így a jobb megélhetés reményében László otthon hagyta családját, és Németországba disszidált, ahonnan Franciaországba ment dolgozni. Szerette volna a feleségét és kislányát is maga után hivatni, de értesítést kapott, hogy nem mehetnek, ezért hazaindult. Bécsig jutott, ahonnan nem engedték tovább. Viszont tanácsolták, hogy szökjön át a határon azzal a vonattal, ami nem áll meg, csak lassít Magyarországon, és le tud ugrani róla.

Ezt meg is tette, ám az állomást épp az egyedülálló férfi szökevényektől védve körülvették. Egy hirtelen jött impulzusra azonban mégis felé indult, majd hirtelen mellette termett egy nő, két gyermekkel. Kézen fogta, így átengedték őket. Az állomásról kiérve azonban a nő eltűnt, akiről máig sem tudja, ki lehetett.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lászlónak Margit előtt két felesége volt, az elsőtől Mónika nevű, a másodiktól Lilla nevű lánya született. Margit számára sem telt eseménytelenül a hat évtized, amit külön töltöttek. Volt férjnél, és születtek gyermekei, akiktől mára 6 unokája, 12 dédunokája és 3 ükunokája született.

Huszonöt évvel ezelőtt történt meg a csoda, amikor a szerelmesek újra egyesültek.

Lapozz!

Fotó: Imre György / Békés Megyei Hírportál

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.