Raszputyin eltitkolt lánya: Marija is örökölte apja manipuláló tehetségét 

Apja az emberek felett uralkodott, Marija az állatok felett

Marija gyakran azt mondogatta: „elbájolja a vadállatokat, ahogy az apja uralta a férfiakat”, vagyis örökölte delejező képességét. Később a cirkuszi társulattal Amerikába ment. Ott feleségül vette egy Gregory Bernardsky nevű férfi, a Fehér Orosz Hadsereg egykori tagja, akit gyermekkorában ismert meg, és megmagyarázhatatlan módon újra összefutottak Miamiban. Bár házasságuk nem tartott sokáig (1946-ban váltak el), Raszputyin amerikai állampolgár lett.

Ezt követően a második világháború alatt szegecselőként dolgozott egy gyárban. Habár néha megvádolták azzal, hogy kommunista, szépen elrepültek az évek, és az egykori oroszlánszelídítő nyugdíjas lett, közben oroszt tanított és gyermekfelügyeletet vállalt. Természetesen Raszputyin időnként adott interjút a sajtónak, és több könyvet is írt az apjáról azért, hogy tisztára mossa a nevét.

Az utolsó könyve, a Rasputin: The Man Behind The Myth kiadását már nem élhette meg, ugyanis 1977. szeptember 27-én elhunyt. Szerzőtársa, Patte Barham még abban az évben megjelentette a kötetet, amelyben a híres-hírhedt leszármazott sok saját emléke és naplóbejegyzése szerepelt oroszországi gyermekkorából – bár néhányan nem voltak meggyőződve arról, hogy igazat állít. Ennek egyik oka, hogy miután Grigorij Raszputyin lányai megszöktek az orosz fővárosból, sokan jelentkeztek azzal: ők az örökösök. Sokan gondolták ezt könnyen jött lehetőségnek, mivel senki sem tudja pontosan, hány gyermeke született a szerzetesnek házasságon kívül.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Marija Raszputyin azonban azt állította, hogy ő az igazi, sőt, egész karrierjét erre alapozta.

Grigorij Jefimovics Raszputyin, a mágikus tekintetű, karizmatikus, orosz szerzetes és mágus képes volt szinte bárkit az ujja köré csavarni. Nagy Katalin szeretője igencsak népszerű volt a nők körében.

forrás: allthatsinteresting, leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a mindössze 24 éves színésznő ruhája lángra kapott, és az...
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.