Lifestyle

10 ravasz filmes trükk, amiről eddig sejtelmed sem volt

8. Betört üveg

Ismerős a kép, amikor a főszereplő áttör az ablakon, a cserepek pedig csak úgy repülnek szanaszét? Ha valóban igazi üvegbe csapódna bele, akkor a készítőknek hamar másik színészt kellene keresniük. Így inkább egy trükkhöz folyamodnak: cukorból, esetleg vékony műanyagból készült üveggel helyettesítik a valódit. Mi személy szerint az előbbire szavaznánk, mert nem csak biztonságos, de nagyon finom is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

9. Beszélgetés az autóban

A filmes hősök rengeteget beszélgetnek az autóikban (remek példa erre az Agymenők című sorozat - képünkön), és úgy tűnik, a diskurzus közben a vezetésre is hibátlanul tudnak figyelni. Persze, hogy tudnak, hiszen valójában a jármű nem magától mozog, hanem hozzá van erősítve egy másik autóhoz, ami húzza maga után.

10. Hangok

Ahhoz, hogy a filmekben, sorozatokban olyan élethű hangokat tudjanak kreálni, a szakembereknek minden leleményességüket be kell vetniük. A lövések hangjait tűzijátékkal, a madárszárnyak suhogását a könyvek lapozásával helyettesítik. De a java még csak most jön: görögdinnyét is előszeretettel használnak, méghozzá azért, mert a hang, ahogy széttörik, kiválóan imitálja egy koponya reccsenését, vagy éppen egy repedő tojás hangját. Amiből egy sárkány kel ki, mondjuk a Trónok harcában (képünkön).

Felismered a sorozatokat egy kép és egy szó alapján?

Most kiderül, tényleg sorozatguru vagy-e. Kattints ide a cikkért!

Fotók; Forrás: brightside.me

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Augusztus 19. és 22. között nemcsak egy fesztivál, hanem egy komplett, különleges város is életre kel a Zamárdi szabadstrandon. A STRAND Fesztivál idején megnyitja kapuit a ONE STRAND CITY, amelynek...
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.