Lifestyle

Különleges eljáráson esett át az elhunyt Ferenc pápa teste, hogy a hívők el tudjanak tőle búcsúzni

A hívők jelenleg a Szent Péter-bazilikában vehetnek búcsút Ferenc pápától, aki egy koporsóban fekszik. Az egyház mindenre gondolt, és ilyenkor a test egy különleges eljáráson esik át.

Sokaknak bizarr lehet, de ez már régi gyakorlat

Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője, 2025. április 21-én hunyt el, ezzel lezárva egy korszakot, amelyet reformok, társadalmi érzékenység és a modern világ kihívásaira adott válaszok jellemeztek. Sokan jól tudják, hogy Ferenc pápát nehéz lesz pótolni, mivel igazi újítóként tekintettek rá, aki nem zárkózott el az egyház problémáitól sem.

Ferenc pápa halálát agyvérzés és az azt követő visszafordíthatatlan szívelégtelenség okozta. A Vatikán közleménye szerint a pápa halála előtt kómába esett, és már korábban is súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, beleértve a magas vérnyomást, cukorbetegséget és légzőszervi betegségeket. Februárban tüdőgyulladás miatt kórházba került, amelynek szövődményei tovább súlyosbították állapotát. Bár március végén kiengedték a kórházból, húsvétvasárnap még megjelent a Szent Péter téren, hogy áldást adjon a híveknek, de másnap elbúcsúzott a földi léttől.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ferenc pápa halála után az egyházban széküresedés (sede vacante) lépett életbe. Ez azt jelenti, hogy a Vatikánban átmeneti állapot van, amíg az új egyházfőt meg nem választják. A bíborosi kollégium veszi át az egyház irányítását, és a camerlengo bíboros felelős a gyakorlati teendőkért. Az első lépés a pápa temetésének megszervezése, majd a konklávé összehívása, amely során a bíborosok megválasztják az új pápát.

Ferenc pápától még elbúcsúzhatnak a hívők, mivel a teste a Szent Péter-bazilikában való nyilvános felravatalozásra tekintettel az úgynevezett Thanatopraxis eljáráson esett át. Mit jelent ez pontosan, azt a galériánkban eláruljuk!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen lesz majd teljes napfogyatkozás is Magyarországon, viszont nem a közeljövőben.
Lifestyle
Vannak olyan ételek, amiket még fedővel együtt sem kellene a mikróba tenni, mert szabályosan szétrobbanhatnak.
Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.