Egy gombnyomás és nem tudja meg a feladó, hogy olvastad az üzenetét Messengeren

Elég egy egyszerű gombnyomás és bármelyik üzenetet megnézheted úgy, hogy a feladó ne értesüljön róla. Nagyon egyszerű a trükkje, mutatjuk!

Látta

Biztosan veled is előfordult már, hogy a nagy sietségben ránéztél egy üzenetre a Facebook Messenger alkalmazásában, de nem tudtál válaszolni, majd megfeledkeztél róla, később pedig jött a számonkérés. Véleményem szerint a Messenger a valaha létezett legszuperebb applikáció, amely több milliárd ember életét könnyíti meg. Emlékszel még arra az időkre, amikor több száz sms-t küldtünk heti szinten, mellette hívogattuk is egymást, a telefonszámlánk pedig az egekben volt? Ezzel az appal viszont ingyen és bérmentve (leszámítva az internet költségeit) üzengethetünk, oszthatunk meg fotókat és videókat egymással és akár videóchatelhetünk is. Magamból indulok ki, de amióta letöltöttem ezt az applikációt, meglepően kevesebbet használom a telefonom tényleges telefon funkcióját. Na de itt sem minden arany, ami fénylik, ugyanis az appot direkt úgy alakították ki, hogy a felek értesüljenek arról, ha a másik megnézte az üzenetet, ugyanis ilyenkor azonnali késztetést érzünk a válaszadásra, ergo tovább használjuk az alkalmazást. Ez tipikusan az a funkció, amit egyszerre imádunk és utálunk. Helyzetfüggő. Mi most az utóbbira kínálunk megoldást, ugyanis egy egyszerű gomb segítségével simán megnézheted az üzeneteidet, anélkül, hogy a feladó értesülne róla. Miért jó ez? Nekem speciel szinte lelkiismeret-furdalásom van, ha megnézem, mit írtak, de napokig nem válaszolok. Az jár az eszemben, hogy a másik már biztosan kiszúrta a "Látta" feliratot, és valószínűleg azon töpreng, mi a manóért nem reagálok semmit. Én tudom, hogy azért, mert nincs időm, vagy éppen nem vagyok olyan helyzetben, hogy pötyögjek. De ő ezzel nincs tisztában... Szerencsére van megoldás. Kíváncsi vagy mit kell hozzá tenned? Lapozz egyet, máris mutatjuk.

Egy lány Facebook Messenger üzenetet olvas az okostelefonján

A cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Repülő üzemmód

Mint kiderült a repülő üzemmód nemcsak akkor jön jól, ha ténylegesen repülőn ülsz, ennek segítségével tudod titokban meglesni az üzeneteidet. Nagyon egyszerű. Mielőtt megnyitod az újonnan érkezett üzenetet a telefonodon, kapcsold be a repülő üzemmódot, így a készülék automatikusan lecsatlakozik a hálózatról, kvázi interneted sem lesz, viszont a már beérkezett üzenetet meg tudod nézni. Fontos, hogy ha végeztél, lépj ki a Messengerből úgy, hogy teljesen bezárod és csak utána kapcsold ki a repülő üzemmódot. Így már biztonságban vagy, a másik nem fogja tudni, hogy láttad, amit írt. Természetesen nem kell mindig a repülő üzemmódot kapcsolgatnod, elég, ha a hálózatról csatlakozol le. Ilyenkor viszont vigyázz, hogy ne legyen a közeledben olyan wifi hálózat, amire automatikusan csatlakozik a készüléked. Sokakban felmerülhet a kérdés: mi a helyzet az olvasatlan üzenet gombbal? Nos, ez is egy létező megoldás, azaz, hogy miután ránéztél az üzenetre, gyorsan visszaállítod olvasatlanra. Viszont nem túl biztonságos, hiszen ha a feladó éppen benne van a beszélgetésben, látni fogja, hogy megnézted, majd visszaállítottad és kezdődhet a magyarázkodás. A repülő üzemmód segítségével viszont nem kell többet ezzel a problémával küzdened.

Egy férfi repülő üzemmódba kapcsolja az okostelefonját

Nem is gondolnánk, de ez az egyszerű módszer könnyedén kitálal személyiségünk rejtett jegyeiről, sőt még sorsunk alakulásába is betekintést nyújthat.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.