Lifestyle

Eldőlt: ez a régi, de ellentmondások övezte sportág is helyet kap majd a 2028-as Los Angeles-i olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete hétfői ülésén javasolta, hogy az ökölvívás szerepeljen a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában – írja az MTI.

"Az ökölvívás újra az olimpiai program része"

A NOB-nak huzamos ideje ellenséges a viszonya a 2020 decembere óta az orosz Umar Kremljov által vezetett Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel (IBA), amit – mielőtt 2023 júniusában kizárta volna az olimpiai mozgalomból – megfosztott az olimpiai bokszversenyek szervezésétől. A NOB saját hatáskörben bonyolította le mind a tokiói, mind a tavalyi párizsi játékok boksztornáját, egyúttal kilátásba helyezve, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában már nem is fog helyet kapni a sportág. Az előzetes műsorban nem is szerepelt, és a sorsa kérdéses is maradt, miután 2023 őszén nem kapta meg a vb és a közgyűlés támogatását.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fordulatot hozott a World Boxing (WB) megalakulása. Az új szervezethez már csatlakozott a feltételként megszabott 75 tagszövetség, köztük a magyar, a NOB pedig február végén előzetesen elismerte az új világszövetséget. A WB várhatóan a héten Olümpiában sorra kerülő 144. NOB-kongresszuson kapja meg a teljeskörű státuszt. Ezzel pedig megoldódhat az ökölvívás helyzete is a következő olimpián.

Kovács István, a magyar szövetség elnöke Facebook-oldalán kiemelte: visszatértek oda, ahová mindig is tartoztak. „Az ökölvívás újra az olimpiai program része, ahogyan azt évekkel ezelőtt megmondtam. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy más döntés születhet, hiszen ennek a sportágnak ott a helye az olimpián! Hálával és köszönettel tartozunk mindenkinek, aki ezért dolgozott, aki segítette és támogatja a jövő bajnokait. Nekünk magyaroknak ez nemcsak egy sportág, hanem A SPORTÁG, egy életforma, egy közösség, egy örökség, amely tovább él!” – írta az Atlantában olimpiai bajnok Kovács.

Hozzátette, a NOB hétfői döntése nem jelenti azt hogy minden probléma megoldódott: „Nekünk, a sportág vezetőinek a feladata nem ért véget, továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy a sportág itthon és a nemzetközi területen is megtisztuljon, de biztos vagyok benne, hogy a World Boxing és Boris van der Vorst vezetése alatt a sportág soha többet nem kerül ilyen megalázó helyzetbe!” – fogalmazott a magyar szövetség elnöke.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!