Lifestyle

Befejeződött a paralimpia: ennyi érmet hoztak haza a magyar sportolók

Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, írja az MTI. A múlt szerdán kezdődött viadalon a menekültek csapatával együtt rekordot jelentő 168 küldöttség mintegy 4400 versenyzője – köztük semlegesként 88 orosz és nyolc fehérorosz – küzdött 22 sportágban.

Ennyi érmet zsebeltek be a magyarok

A magyar színeket 39 sportoló képviselte, akik 13 sportágban, 68 számban voltak érdekeltek. A piros-fehér-zöld küldöttség öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat 26. helyén zárt. A Stade de France-ban telt ház előtt rendezték meg az esőáztatta záróünnepséget, amelynek a "Párizs egy buli" címet adták a házigazdák.

Miközben a sportolók már a kezdetektől a küzdőtéren ültek, a francia himnusz elhangzása és a zászlófelvonás után megérkeztek az arénába a résztvevő nemzetek zászlói, köztük a magyar, amelyet az egyformán aranyérmes úszó Konkoly Zsófia és kajakos Kiss Péter Pál hozott be. Előbbi két győzelmet aratott és egy második helyet gyűjtött a francia fővárosban, ezzel a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője lett.

Egy történelmi nyár

Tony Estanguet, a Párizs 2024 szervezőbizottság elnöke – akit hatalmas üdvrivalgás fogadott, a közönség pedig egy ideig a nevét skandálta – beszédében azt mondta: a sportolók részesei voltak a paralimpiai forradalomnak, megmutatták, hogy néz ki egy befogadó világ, s innen már nincs visszaút. „Ennek a történelmi nyárnak az emléke örökké velünk marad” - fogalmazott az olimpiára is utalva.

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetője kiemelte, a mostani paralimpia a küldöttségek és a nők számát, valamint a tv-közvetítést tekintve is rekordokat döntött, viszonyítási alapot teremtve a jövőre. ”Köszönet a szervezőknek, a francia embereknek! Ez volt minden idők leglátványosabb paralimpiája” – jelentette ki a publikum legnagyobb örömére, majd bezárta a játékokat.

A házigazdák köszönetet mondtak a többezer önkéntesnek, akik energiájukkal, elkötelezettségükkel és humorukkal nagyban hozzájárultak az olimpia és paralimpia sikeres lebonyolításához. A paralimpiai himnusz elhangzása után levonták a paralimpiai zászlót, amelyet Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere – Parsons közreműködésével – átadott Karen Bassnek, a 2028-ban házigazda Los Angeles elsőszámú vezetőjének. A kaliforniai metropolisz ötperces kisfilmmel mutatkozott be.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A láng is megérkezett a stadionba

Ezt követően a Tuileriák kertjéből, ahol egy magasba emelkedő hőlégballonon lobogott az elmúlt napokban, egy kis mécsesben megérkezett a láng a stadionba. Francia paralimpikonok stafétája után a bocciában bajnok Aurélie Aubert fújta el a lángot, amely ezzel egyidőben a hőlégballonon is kialudt, s így véget ért a párizsi paralimpia.

Miután kialudt a láng, hatalmas buli vette kezdetét, az egyedülálló műsort 24 DJ, köztük a 76 éves Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene francia úttörője szolgáltatta. A szervezők ezzel köszöntötték a paralimpikonokat, egyben megköszönték nekik, hogy az elmúlt 11 versenynapon mindent megtettek a sikerért és átlépték a határaikat. A küzdőtér egy hatalmas táncparketté, a Stade de France pedig a fényjátékkal Franciaország legnagyobb diszkójává alakult át.

Párizs ezzel a felejthetetlen bulival köszönt el a sportos nyártól, amelyen előbb olimpiát, majd – első alkalommal – paralimpiát rendezett. A vasárnapi ceremónia tűzijátékkal zárult.

A német Thomas Wandschneider 60 esztendős korában hódította el első paralimpiai érmét. A férfi hosszú esztendőkön keresztül készült a nagy megmérettetésre: még az életkörülményeit is drasztikusan megváltoztatta, hogy minél hatékonyabb legyen a felkészülés.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...
Fashion&Beauty
A téli divat legszebb arcát mutatja, amikor a kabát nem csupán praktikus réteg, hanem az egész megjelenés meghatározó eleme. Idén a tervezők különösen magasra tették a lécet: izgalmas textúrák,...
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?