Lifestyle

Az évszázad csalása: évtizedekre rács mögé kerülhet a világ legfiatalabb női dollármilliárdosa

Akár 20 év börtönt is kaphat a női Steve Jobsként is emlegetett Elizabeth Holmes startup-alapító. Négy vádpontban találták bűnösnek a Theranos-csalás miatt.

Az évszázad átverése

Elizabeth Holmes mindössze 19 éves volt, amikor 2003-ban elindította a Theranost. Az ifjú vállalkozó nem kisebb ígérettel szállt be a tech-piacra, mint hogy forradalmasítja az orvosdiagnosztikai eszközöket: azt mondta, hogy az általa fejlesztett teszt pár csepp vérből, néhány óra leforgása alatt több mint 200 féle betegséget ki tud majd mutatni. Az Edison nevű diagnosztikai gép nagyszerű ötletnek tűnt és egyfajta kedvencnek számított az akkori Szilícium-völgyi start-up-láz idején, így hamar 9-10 milliárd dolláros cégként tartották számon a Theranost, ömlöttek a befektetések, a cég igazgatóságában pedig olyan arcok ültek, mint a két korábbi külügyminiszter, George Shultz és Henry Kissinger. Holmes számos elismerést kapott, egyebek között Barack Obama akkori amerikai elnök is kitüntette. 2015-ben a Forbes magazin a világ legfiatalabb női dollármilliárdosának nevezte a Theranos alapítóját. Ekkoriban kezdett el kipukkadni a lufi, ahogy egyre több újságíró és kutató derítette ki, hogy a technológia aligha működőképes, innentől pedig kódolt volt a lebukás.

Befektetők körülbelül 700 millió dollárt invesztáltak a cégbe, amely hamisan azt állította, hogy tesztelési technológiáját megvásárolta a Pfizer, és használja az amerikai hadsereg is. A vizsgálat során mindazonáltal kiderült, hogy a vállalat valójában a Siemens által gyártott, az egészségügyben rendszeresen használt eszközökkel végezte a teszteket. 2018-ra a teljes céget felszámolták.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Lifestyle
Utazás
A medvetámadások viszonylag ritkák, de ijesztőek. A szakértők elárulták, hogyan védheted meg magad és családodat, ha találkozol egy medvével az erdőben.
Sztárok
Sokaknak nincs lehetőségük a gyermekvállalásra fiatal felnőtt korukban, ennek ellenére viszont nem zárkóznak el tőle és később, akár 50 éves koruk felett is belevágnak egy gyermek felnevelésébe.
Lifestyle
Meg lehet állapítani valakiről ránézésre, hogy intelligens-e? Egy kutatás meglepő eredményre jutott!