Lifestyle

Megrázóan fiatalon elhunyt Gyukity István, az MTVA hírigazgató-helyettese

Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírigazgató-helyettes – közölte az MTVA az MTI-vel.

Meghalt Gyukity István

Gyukity István 1974-ben Baján született. 1998-ban végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-politológia szakán, de már előtte 1995-97 között demonstrátorként dolgozott az egyetemen, és két tanulmánykötetet is szerkesztett. Történelem szakdolgozatát a XXIV. Országos Diákköri Konferencia humán tudományok szekciójában 1999-ben a tudományos bizottság elnökének különdíjával jutalmazták.

Újságírással egyetemista korában, a Pécsi Campus egyetemi újságnál kezdett foglalkozni 1995-től. Több éven át volt a közéleti, majd a sport rovat vezetője, eközben pedig a Bajai Rádió munkájában is részt vett.

1999-ben elvégezte az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, a Pécs TV, valamint a TIT által indított riporter tanfolyamot. Ezután kezdett a Körzeti Stúdióban a Híradónál és a Sétatér című magazinműsornál dolgozni, valamint többször volt gyakorlaton az MTV Híradójánál is. Később az Agrárvilág című műsor pécsi felelős szerkesztője, a Körzeti Híradó szerkesztője, illetve a Sétatér társműsorvezetője is volt.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ezt követően Budapesten a hírháttér műsorok szerkesztőjeként dolgozott, majd részt vett az M1 aktuális csatorna létrehozásában, ahol az elmúlt években műsorvezetői, szerkesztői feladatokat is ellátott hírigazgató-helyettesként.

Gyukity István nagy műveltségű, hatalmas munkabírású, tisztességes ember és kolléga volt, akit az MTVA saját halottjának tekint.

Nyugodjon békében!

Fotó és leadfotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Oldalak

Lifestyle
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.