Lifestyle

Elhunyt Berecz János

A Kádár-korszak egyik legbefolyásosabb politikusa volt, 91 éves korában érte a halál.

Kádár János közeli bizalmasa volt

Elhunyt Berecz János, a Kádár-korszak egyik legbefolyásosabb politikusa - a hírt fia, Berecz János Gábor közölte csütörtökön a Facebook felületén. Berecz János 1930-ban született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrány községben, szegény családba. Gimnáziumi tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban végezte, az utolsó évre Sátoraljaújhelybe ment, ott érettségizett. 1950-ben kezdte tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, de 1951-ben már a Lenin Intézet hallgatója, ahol 1955-ben végzett. Ezeken kívül az SZKP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiájára járt 1963 és 1966 között.

Politikai pályafutását már korán, 1955-ben a DISZ munkatársaként kezdte, majd annak utódában, a KISZ-ben folytatta. 1959-ben már a KISZ Központi Bizottsága (KB) egyetemi és főiskolai osztályának vezetője lett, e posztot 1963-ig töltötte be. Ezután pártkáderként a moszkvai pártakadémián tanult. Hazatérve, 1967 után a Magyar Szocialista Munkáspárt külügyi bizottságának első titkárává választották meg, ezután 1972-ben az MSZMP KB külügyi osztályvezető-helyettese lett, majd 1974-től osztályvezetőként dolgozott.

1980-ban választották a KB tagjává. 1982-ben távozott az MSZMP KB külügyi osztálya éléről, és a Népszabadság főszerkesztője lett. 1985-ben újra a pártban dolgozott, a KB ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára lett. Ebben az időszakban a párt egyik legbefolyásosabb politikusává lépett elő, Kádár János közeli bizalmasaként tartották számon. 1987-ben Kádár János ajánlására a párt legbelsőbb gyakorlati döntéshozó szervének, a Politikai Bizottságnak a tagja lett.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Mitteranddal, Gorbacsovval, Fidel Castróval is találkozott

Külügyesként a kor számos jelentős politikusával, így Mitterranddal, Olof Palméval, Gorbacsovval, Fidel Castróval, Pham Van Donggal, Jaruzelskivel is találkozott.

1985-ben országgyűlési képviselő lett, 1989-ben az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökévé választották. A rendszerváltás előtti időszakban az MSZMP reformkommunista szárnyával, Pozsgay Imre körével szemben az egypártrendszer fenntartásáért küzdő pártvonal egyik vezetője, mely nem értett egyet a reformkommunisták ellenzékkel szemben engedményekre hajló politikájával, igyekezett meggátolni az ellenzék megerősödését és a többpártrendszerhez vezető folyamatot.

A rendszerváltás után, 1990-ben országgyűlési képviselőjelölt lett, de mandátumot nem szerzett.1994-ben vállalkozásba fogott, több céget is vezetett. 1997-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, de 1999-ben onnan is kilépett. Ezután nyugdíjba vonult és több könyvet írt. 2003-ban díszpolgárrá választották szülőfalujában, Ibrányban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...