Soha ne fesd ilyen színűre a lakásod, ha el vagy ki akarod adni: a vevők többsége gyűlöli ezeket az árnyalatokat

Ha épp azon gondolkodsz, hogy el vagy épp bérbe adod szeretett otthonod, akkor a falak tekintetében van pár szín, amit mindenképp kerülj el, mielőtt meghirdetnéd a lakást, ugyanis ezeket az árnyalatokat az emberek többsége ki nem állhatja.

Taszító lehet számukra, inkább fesd át a falakat

Sok szempontot kell figyelembe venni, mielőtt piacra dobjuk lakásunkat: nyilván ilyenkor mind az eladónak, mind pedig a vevőnek a legfontosabb szempont az ár, illetve a környék, ahol a ház található, de nem árt tisztában lenni azzal sem eladóként, hogy az otthont keresők milyen további kritériumok alapján bírálják el, hogy végül melyik lakás mellett teszik le a voksukat. A helyiségek mérete és elhelyezkedése csakugyan fontos a legtöbb vevőnek, ahogyan például az is, hogy milyen színűek a falak: ha ugyanis a jövendőbeli lakók nem terveznek nagy felújításokat vagy épp festést, akkor bizony alaposan megnézik majd a lakás színeit és harmóniáját. Van pár olyan árnyalat, amit az Express szerint egyenesen ki nem állhat az emberek többsége, így ha épp nálad is ilyen színekben pompáznak a falak, akkor érdemes lehet átfesteni őket, mielőtt el vagy épp bérbe adod szeretett otthonod. Galériánkban eláruljuk, melyek azok az árnyalatok, amiket az emberek egyenesen utálnak!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az úgynevezett "örök vegyi anyagokat" olyan egészségügyi problémákkal hozták már összefüggésbe, mint a rák, az elhízás, a pajzsmirigybetegségek vagy a magas koleszterinszint.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.