Lifestyle

Egyenesen ijesztő, mi a terve Trumpnak a mesterséges intelligenciával

Donald Trump amerikai elnök a minden idők legnagyobbjaként jellemzett infrastrukturális beruházást jelentette be kedden a mesterséges intelligencia fejlesztésének elősegítésére – írja az MTI.

500 milliárd dolláros gigafejlesztés

Az elnök a Fehér Házban közölte, hogy hatalmas adatközpontok épülnek majd szerte az Egyesült Államokban, hogy támogassák a mesterséges intelligencia működtetését. A fejlesztések teljes költségvetése 500 milliárd dollár lesz hivatali négy éve alatt – jelentette ki Donald Trump, és hozzátette, hogy a teljes program megvalósulásával munkahelyek ezrei jönnek majd létre amerikaiak számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hétfőn hivatalba lépett elnök korábban 100 milliárd dollárt szánt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastruktúra szélesítésére. A bejelentésből az is kiderült, hogy az első adatközpont Texasban kezdi majd meg működését. Az informatikai infrastruktúrafejlesztésről szóló bejelentésen megjelentek a technológiai fejlődés új és eddiginél is nagyobb hatású fejezetének tartott mesterséges intelligencia fejlesztésében is fontos szerepet betöltő vállalkozások irányítói, így Sam Altman, az OpenAI elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója, valamint Masayoshi Son, a SoftBank elnök-vezérigazgatója.

Nincs mese, jönnek a vámok!

Donald Trump a fehér házi eseményen újságírók kérdéseire válaszolva közölte azt is, hogy február 1-től általános 10 százalékos vámtételt tervez bevezetni minden Kínából érkező termékre. Az elnök hétfőn, hivatalba lépése után szintén újságírók kérdéseire annak a szándékának adott hangot, hogy februártól Kanada és Mexikó esetében bevezeti a korábban kilátásba helyezett 25 százalékos különvámot, amiért az Egyesült Államokkal szárazföldön határos két ország nem tesz eleget az illegális határátlépések megakadályozása érdekében. Azt is hozzátette, hogy a vámokat más országok esetében a nyomásgyakorlás eszközeként tervezi alkalmazni egy tárgyalási folyamatban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...