Te hogy viseled, amikor nem működik a számítógéped? Íme egy kutatás, ami meglepő eredményre jutott a témában

Tavaly március óta függünk a különböző informatikai eszközöktől, igyekszünk átalakítani a munkamódszereinket és küzdünk az egyén és a társadalom számára egyaránt fontos emberi kapcsolatok hiányával. (x)

Brain on Tech-tanulmány

A Dell Technologies bemutatta az első Brain on Tech-tanulmányt, amely a technológiai megoldások, a hatékonyság és az érzések közötti kapcsolatot vizsgálja. A Dell legelső idegtudományi kutatási kísérletét 2020 év elején kezdte, amely során a résztvevők agyhullámait vizsgálták érzékelő headsetekkel. Az aktivitás és a konkrét helyzetekre adott reakciók megfigyelésével fel tudták mérni a szakemberek, hogy milyen hatással van a technológia a munkavégzéshez szükséges képességekre és úgy általában véve a dolgozók jólétére. A kutatás azt erősítette meg, hogy a magas szinten és megbízhatóan működő, illetve a lassan vagy egyáltalán nem reagáló technológia komoly hatással volt az alkalmazottak érzelmeire és hatékonyságára – az összefüggés mértéke azonban meghökkentő volt.

otthoni munka lelki egészség

Nagyobb a jelentősége, mint ahogy elsőre feltételeznénk

A technológia meghibásodása gyorsan stresszhelyzeteket teremthet, különösen akkor, ha nem tudunk személyes, azonnali segítséget kérni az informatikusoktól. A kutatás rávilágított, hogy a nehezen kezelhető vagy problémás technológiával több mint kétszer olyan stresszes elvégezni egy adott feladatot, mint egy jól használhatóval. A feszültség mértéke ilyenkor még annál is magasabb, mintha valakit arra kérnének, hogy akarata ellenére nyilvánosan énekeljen el egy dalt, amelyet nem ismer. Fontos része volt továbbá a kutatásnak, hogy ezt a munkanap után hogyan tudják kipiheni a munkavállalók, hogyan tud oldódni a stressz. Az eredmények azt mutatták, hogy a rossz technológiai környezet miatt háromszor annyi időbe telt regenerálódniuk.

home office mentális egészség megőrzése

A stressz azután enyhült jelentősen, miután a résztvevők jobban működő informatikai hátteret kaptak: 37 százalékkal jobban teljesítettek. Ráadásul megfelelő eszközökkel időt is spóroltak, hiszen jó technológiával egy alkalmazott óránként 23 percet képes megtakarítani. Ez egy 40 órás munkahéten 15 órát jelent. A nehezen használható technológia átlagosan több mint 30 százalékkal rontja a munkavállaló teljesítményét, függetlenül attól, hogy az adott felhasználó mennyire ért a számítógépekhez.

A végfelhasználói élmény egységesítése a hatékony munkavégzésért

Ennek érdekében a Dell olyan megoldásokat biztosít, amelyek kiválóan működnek vegyes környezetben, és bárhonnan lehetővé teszik a biztonságos és hatékony munkavégzést. Alkalmazottközpontú informatikai megközelítésük alapja a Workforce Persona Consulting Services szolgáltatás, amelynek keretében az alkalmazottakat a szerepkörükhöz és munkavégzési szokásaikhoz leginkább megfelelő, stresszmentesen használható eszközökkel, perifériákkal és alkalmazásokkal látják el.

A Dell a Brain on Tech kutatásában megvizsgálta a jelszavas bejelentkezést is, hogy felmérjék a „nem tudok bejelentkezni a munkámhoz” élmény pontos hatásait. A kutatásban résztvevők esetében a számítógépen történő jelszavas bejelentkezés sikertelensége a határidős munkáknál 31 százalékkal növelte a stresszt. Ez kihatott a később elvégzett feladatokra is, amelyeket így a felhasználók nem tudtak nyugodtan elvégezni. Megoldás lehet erre a jelszavak használatának leegyszerűsítése. A dolgozók bejelentkezésének zavartalansága és zökkenőmentessége érdekében a Dell kifejlesztette az Express bejelentkezési funkciót, amely a felhasználó távollétében zárolja az eszközt, majd a felhasználó visszatérésével automatikusan feloldja. Ha ehhez hozzávesszük a Dell Technologies Unified Workspace nyújtotta környezetfüggő hozzáférési és egyszerű jelszó-visszaállítási lehetőségeket, a végfelhasználók informatikai élménye máris sokkal felhasználóbarátabbá válik.

jelszó stressz nem tudok belépni

Intelligencia: „Köszönöm, nem is tudtam, hogy erre van szükségem.”

Napjaink multitaskingra épülő világában a számítógépeken rengeteg olyan alkalmazás és szoftver található, amelyek lehetővé teszik, hogy az alkalmazottak egyszerre három dologgal is foglalkozzanak: e-mailekre válaszoljanak, dolgozzanak egy projekten és közben egyeztessenek a munkatársaikkal, ügyfeleikkel. A munkafolyamatok során fellépő nehézségek ronthatják a dolgozók teljesítményét és hozzáállását. Azoknál az alkalmazottaknál, akik átélték egy táblázat adatainak elvesztését, a stressz szint 17 százalékkal emelkedett 8 másodperc alatt.

Az alkalmazások és eszközök teljesítményének kiegyensúlyozására a Dell kifejlesztette a beépített, mesterséges intelligencián alapuló optimalizációs szoftvert, a Dell Optimizert, amely megismeri az alkalmazottak munkamódszereit és reagál rájuk. Arra tervezték, hogy a háttérben automatikusan javítsa az alkalmazások teljesítményét, az akkumulátor üzemidejét és a hangbeállításokat az optimálisabb felhasználói élmény érdekében. Emellett a Dell SupportAssist megoldása is segíti a nyugodt munkavégzést, amely egy mesterséges intelligencián alapuló automatizált és prediktív támogatási technológia. A SupportAssist folyamatosan figyeli és javítja az eszközflottát és a helyreállítási folyamatok mielőbbi megkezdése érdekében proaktív módon figyelmezteti a felhasználót és a Dellt is az észlelt problémákról.

Fotók, lead fotó: Dell, 123rf.com, Pexels /Vlada Karpovich/

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.