December a Föld-Patkány hónapja: korlátok közt, betonba öntve...

És mégis jó lesz, tudd meg, miért! – Olvasd el szakértőnk, Padma havi előrejelzését!

Beton az égből, egyenesen a nyakunkba...

Nem elég az egész évi jang-fém általi korlátozás, most még betonba is öntenek bennünket?... Igen, ez a jang-föld energiája. Így éljük most meg a rendkívüli körülményeket, amik az ünnepi készülődéssel teli decemberben ránk zuhannak. Pedig most annyira mennénk, annyira nyüzsögnénk, társulnánk, ismerkednénk! Olyannyira, hogy valamiképpen meg is fogjuk ezt tenni, mert ez olyan erős késztetés a hónap során, hogy utat fog találni magának. Úgy lehetne ezt elképzelni, mint a sziklák között folydogáló vizet. Meg fogjuk találni az utakat, módokat erre! A víz elem (vagyis a Patkány állatjegy maga) lesz a kulcs a decemberi energiákhoz.

Valószínűleg felpezsdül a virtuális világ, az online csevej, beleértve az ismerkedős oldalakat is, hiszen kifejezetten romantikus töltésű energiák ereszkednek ránk – a több tonna beton mellett… Most is azt mondhatom, amit az egész év során folyamatosan: türelem, türelem, ha lassan is, de vége lesz ennek az évnek a fura jelenségeivel együtt! Bármi okozza is a különös, szokatlan körülményeket (pl. egy ici-pici vírus), az csak egy eszköz az életünk színpadát rendező nagyobb energiák kezében. Keressük meg, mi lesz ebben a jó nekünk, mert ez az egyetlen hozzáállás, ami segíthet átvészelni ezt az időszakot!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!