Te hányszor csókolod meg a párod? Kiderül, meddig lesztek együtt

A gyakoriság mellett a milyenség is fontos szempont!
Szenvedélyestől a visszafogottig
Egy csók számtalan dolgot elárulhat egy kapcsolatról, például azt is, hogy meddig fog tartani. Kutatások igazolják, hogy csókolózás közben különféle információkat cserélünk partnerünkkel még akkor is, ha nem tudunk róla. Agyunk ugyanis elemzi a folyamat módját és tudattalan döntéseket hoz, amelyek akár a kapcsolatunk végéhez is vezethetnek. Az Oxfordi Egyetem tudósai alaposan megvizsgálták a csókolózás titkait és megállapították, hogy valóban fontos a megfelelő partnerek kiválasztásában, értékelésében és végül megtartásában a hosszú távú kapcsolat érdekében.
Lapozz a részletekért!
Kiss me baby!
A kutatások azt is alátámasztották, hogy főleg a nőknek fontos a csók milyensége és mennyisége, így ők azok, akik ez alapján feltérképezik a partnerüket. Csókolózás során a partnerek úgynevezett feromonokat is cserélnek, amik információként szolgálnak mind a két fél számára, ugyanis ebből egyből érzik a felek, hogy biológiailag passzolnak-e egymáshoz. A gyakori csók azt jelenti, hogy igen, míg a ritka azt, hogy kevésbé és nem biztos, hogy hosszútávú lesz a románc.
Lapozz a cikk folytatásáért!
Hosszú és sok
Tehát hormonális információkat kapunk a csók közben, amikre érdemes odafigyelni. Érdekes tény, hogy az emberek több mint 60 százaléka azt mondja, hogy az első csók a párjukkal egyenesen katasztrófális volt. Ez nem véletlen. A szakértők szerint az első csókkal elemezzük ki leginkább a másik felet, és a hormonok akkor érik el maximális hatásukat. Később saját tudatunkat befolyásoljuk, hogy biztos "jó lesz" a randipartner, vagyis beérjük vele. Fontos tudni tehát, hogy az első csók a legfontosabb, majd ha ez stimmelt akkor a gyakoriságra is érdemes odafigyelni, hiszen minden egyes csók oxitocint termel, ami egy antistressz hormon. További kutatások szerint minimum 6 másodpercesnek kell lennie egy szájrapuszinak ahhoz, hogy az megfelelő hatással legyen a szervezetünkre.
A menyasszony a könnyeivel küzdött!


























