Lifestyle

Csináld magad! - 1. rész: az origami-madár

Jól eső érzés, mikor lakásunkat olyan apró tárgyak is díszítik, amelyeket nem vásároltunk, hanem mi magunk készítettünk. Ezek akár ajándékként is kedves meglepetésként szolgálhatnak, a kreatív tevékenység pedig Téged is jobb kedvre derít. Sorozatunk első részéből megtudhatod, hogyan készítheted el az origami-darut!


Az origami eredetéről
Az origami japán papírhajtogató művészet, amelynek konkrét eredetére egyértelmű bizonyítékok nem léteznek. Magából a szóból a "gami" annyit tesz, „papír”, azonban hasonlít a „kami” szóra is, amelynek jelentése „isten”. Az origami feltehetően az 1600-as évek végéből származik, s Koreából vagy Kínából kerülhetett át Japánba.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Mivel a papír annak idején nagy értéknek minősült, ünnepi szertartásokra is sokat hajtogattak. Kezdetben bonyolult technikák voltak jellemzőek, később viszont már a családok egymásnak adták át a hagyományt, így kialakultak bizonyos leegyszerűsített hajtogatási módszerek is.

 

Érdekességek
Az origami művészetében az egyik legnépszerűbb – és egyben legszebb darab – a csapkodó szárnyú darumadár. Japánban ezzel is köszöntik az új esztendőt. Ezer darab hajtogatott daru a hiedelmek szerint teljesíti azt a kívánságot, amely hajtogatásuk közben fogalmazódott meg. A japán mítoszok szerint az ezer évig élő daru a becsületet, a hűséget és a békét szimbolizálja. Ez a madár egy életre választ magának párt, a kicsinyeket pedig "kiszemeltjével" közösen neveli – így vált a szerelem és a család jelképévé is. A japánok úgy vélik, házasság előtt készített ezer origami-daru boldogságot visz a házasok életébe.

A madarak a Feng Shuiban is gyakran szerepelnek: a barátságot és a szerelmet testesítik meg. Így a Feng Shui szerint többek között a daru is fokozhatja a párkapcsolatok területét.

A mellékelt videóból kiderül, hogyan is készül a szerencsét hozó madárka!

 

 

 

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.