Ez lesz a nyár egyik legjobb bulija! Ne hagyd ki Te sem!

Az Óbudai Nyár 2001 óta Óbuda legnagyobb kulturális rendezvénysorozata. A különböző programokra minden évben többen érkeznek, természetesen nem csak Óbudáról, hanem az egész országból, sőt többen külföldről is. Az óbudaiakat, illetve az ide látogató érdeklődőket évről-évre nívós kulturális programok, külföldi és hazai fellépők szabadtéri koncertjei, gyermekműsorok, kiállítások, színházi előadások és filmvetítések várják. (x)

Június 4-én indul a nyár!

Az Óbudai Nyár rendezvénysorozat június 4-én indul a Korok Napjával, amely ünnepi felvonulással, változatos programokkal eleveníti meg az ókor, a középkor, a barokk és az újkor időszakát. Az Óbudai Turisztikai Egyesület, az Óbudai Kulturális Központ, az Óbudai Társaskör, az Óbudai Múzeum és az Aquincumi Múzeum együttműködésével a Fő téren, a Szentlélek téren, a Zichy udvarban és a Krúdy-negyedben barangolhatunk az időben. A felvonulás délután hat órakor kezdődik, és az este a Lángok királynője elnevezésű tűzshow-val teljesedik ki a Fő téren, miközben a Zichy udvarban mestersolymász és gladiátor bemutató lesz.

Szuper ingyenes koncertek

A különböző helyszínek a nyár folyamán folyamatosan, hasonlóan izgalmas és színvonalas programokkal várják a kicsiket és nagyokat. A zenei kínálat igazán változatos és nemzetközi lesz: júniusban a Fő téren lép fel a görög The Speakeasies Swing Band és az Óbudai Danubia Zenekar, majd a hónap utolsó hétvégéjén az Óbudai Búcsú keretében lesz Budapest Ragtime Band koncert, Szekeres Adrien koncert, de óriási bulit ígér Szikora Róbert és az R-GO is.

Júliusban is folyatódik a mulatság!

A július is hasonlóan izgalmas lesz, hiszen július 7-én a New York hangjai koncert keretében Pál Dénes, Vastag Tamás, Bódy Magdi és a Stúdió11 New York hangulatát idézik meg többek között Liza Minelli vagy Frank Sinatra dalaival. Az ezt követő napon az osztrák Fatima Spar & Freedom Fries lép fel a Fő téren. A török származású osztrák énekesnő által vezetett nemzetközi felállású csapat dszesszbe öltött világzenéje, charlestonnal kevert klezmer muzsikája felhőtlen szórakozást ígér.

A Fő téren júliusban láthatjuk és hallhatjuk még Rúzsa Magdit, a Csík zenekart, a Zichy udvarban a csíkszeredai sZemPöl Offchestra lép színpadra, akik szabadon mászkálnak a stílusok között, és vetítésekkel audiovizuális élménnyé alakítják a koncertjüket. A 3K-nál a Pethe Ferenc téren az Utcaszínház keretében július 2-án lesz látható William Shakespeare Sok hűhó semmiért című műve Dicső Dániel rendezésében, ahol a Nylon Group is szerepet vállal.

A művészetek kedvelői sem maradnak programok nélkül

Az Óbudai Társaskör színházi és zenei előadásokkal is várja az érdeklődőket Muzsika, illetve Színház a kertben címmel. Ott lesz Snétberger Ferenc, a Hot Jazz Band, a Budapesti vonósok, valamint Egressy Zoltán: Halál hotel című, és Daniel Glattauer: Párterápia című darabja.

Az Óbudai Múzeum az „Óbuda – egy város három arca” és „Játék a városban” állandó kiállításain túl a Múzeumok éjszakáján interpretációs tárlatvezetéssel, színházi előadással, alkotóházzal, szubjektív és tematikus tárlatvezetéssel, sőt Mystery Gang koncerttel is várja a látogatókat. A Goldberger Textilipari Gyűjteményben és a Kassák Múzeumban is hasonlóan izgalmas kiállítások lesznek. Az Óbudai Platán Könyvtárban helytörténeti fotókiállítás, Szünidőváró fabrikáló, Nyári tábortűz, zenés irodalmi est, és izgalmas előadások is lesznek.

És még számos érdekesség

  • Az Esernyős – Óbudai Kulturális és Információs Ponton folyamatosan a legváltozatosabb érdekességek várják az arra járókat: kiállítások, bor és sör kóstolók, jazz koncertek és egyéb előadások.
  • Az Aquincumi Múzeum Nyári színházában Heinrich von Kelist: Amphitryon című előadása lesz látható, majd Római Baba-Mama klubbal és a Hozd magaddal a nagyit című családi programmal várja a látogatókat.
  • A nyár a Kobuci kertben is változatos programokat kínál. Július végén az Óbudai Blues Fesztiválon spanyol, angol, osztrák, holland és magyar zenekarok is fellépnek.
  • A Civil házban a Kolossy térnél a Stand-koncertek a placcon elnevezéssel több izgalmas buli is lesz, többek között a Balkan Fanatik és a Pankastic koncertje.
  • Békásmegyeren a Csobánka tér-zene sorozat keretében magyar és angol előadók szórakoztatják a közönséget a nyári hétvégéken.
  • Az Óbudai Nyár programsorozat záró rendezvényén, a Hékás-békás keretében augusztus 28-án a Parno Graszt és a Deák Bill Blues Band ad koncertet.

Filmrajongók figyelem!

Óbuda a filmrajongók számára is ideális lesz, hiszen olyan klasszikusokat nézhetnek meg a Kobuci kertmoziban ingyen, mint a Tizedes meg a többiek, az Üvegtigris, az Indul a bakterház, vagy a kortárs filmművészet kiemelkedő alkotása, a Liza, a rókatündér. A Fellini Római Kultúrbisztróban is folyamatosan lesznek vetítések, ide inkább a művészfilmek kedvelőit várják.

Lőjj egy szelfit Te is!

Az Óbudai Nyár programjai idén már okostelefon alkalmazással is elérhetők, mind Apple, mind Androidos készülékekhez. Külön kényelmet jelent az Óbudai Nyár látogatóinak, hogy az Óbuda Napján debütált ÓbudaFree Wifi, amelynek első ütemében a Fő terén, a Zichy udvarban és a Szentlélek téren internetezhetnek a kerületben élők és az ide látogatók.

A részletes programért kattints a www.obudainyar.hu oldalra!

Oldalak

Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.