Bombát találtak Budapesten, így fogják hatástalanítani a veszélyes szerkezetet

A hatástalanítás folyamata rendkívül összetett és nagy szakértelmet igényel
A tűzszerészek munkája nemcsak technikai tudást, hanem óriási felelősséget is jelent, hiszen minden egyes bomba más állapotban kerül elő. A földben töltött évtizedek alatt a szerkezetek korrodálódhatnak, deformálódhatnak, vagy éppen olyan instabillá válhatnak, hogy már a legkisebb rezgés is veszélyt jelenthet.
A tűzszerészek először felmérik a bomba típusát, állapotát és azt, hogy milyen gyújtószerkezettel rendelkezik. Ezután döntenek arról, hogy helyben hatástalanítják-e, vagy elszállítják egy biztonságos területre, ahol kontrollált körülmények között semmisítik meg. A legtöbb esetben a helyszíni hatástalanítás a legbiztonságosabb, mert a bomba mozgatása további kockázatot jelenthet.
A rendőrség közleménye szerint kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti többek között az ott lakókat, dolgozókat, járművezetőket, oktatási intézményeket látogató gyermekeket és szüleiket, hogy lakosságvédelmi intézkedés keretében a felsorolt utcákban található ingatlanokat 2026. február 20-án 10 óráig mindenkinek el kell hagynia. Az érintett területet a rendőrség február 20-án 10 órától várhatóan 13 óráig lezárja. A zárással érintett területen tartózkodni, illetve oda behajtani nem lehet. Akik ebben az időszakban nem tudják megoldani hol tartózkodásukat, pihenőhelyet a MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) találhatnak.
Kiürítik és lezárják:
2026. február 20-án 10 órától 13 óráig a Budapest I. és XII. kerület:
- Csörsz utca 1-7 számig,
- Avar utcát a Csörsz utcától a Hegyalja útig,
- a Magyar Testnevelési Egyetem és Sporttudományi Egyetem hátsó kerítése által határolt parkos területet.
























