Lifestyle

Eltűnt a világ egyik legismertebb festménye, senki nem tudja, hol van

Ez az alkotás az olasz reneszánsz remekműve, amit 10 millió dollárra becsülnek, és nincs meg.

Az olasz reneszánsz ékköve

Talán sokan ismerik a Madonna és a gyermek (Madonna and Child) című festményt, mely az olasz reneszánsz remekműve. Ez a civilizáció egyik legünnepeltebb képe. A Sandro Botticellihez köthető alkotás (1485) állítólag egykor Imelda Marcos tulajdonában volt, és ma 10 millió dollárra becsülik. Az évek során egy hosszú családi viszálynak és számos bírósági ügynek köszönhetően nyoma veszett, senki nem tudja, hol lehet.

A műalkotást utoljára egy 2007-es kiállításon mutatták be Lawrence Salander New York-i galériájában. Salandert a művészet Bernie Madoffjaként jellemezték (Madoff üzletember és befektetési tanácsadó volt, aki csalásairól vált híressé), többek között olyan képzőművészeti befektetőket és műalkotásokban érdekelt embereket csapott be, mint például a színész Robert De Niro apja. Salander 2010-ben börtönbe került, hitelezői pedig csatározásba kezdtek, hogy bizonyítsák, rászedte őket és ellopta az alkotásokat - köztük a Botticelli festményt is. 2014-ben egy New York-i bírónak hála a remekmű valahogy visszakerült egy Kraken Investments nevezetű kétes társasághoz. Ez a cég kölcsönözte a különféle műveket Salander galériájának. Ronald Fuhrer, a Kraken embere és egyik fejese abban az évben azt nyilatkozta az Artnet News-nak, hogy valóban visszakapták a Madonnát.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nemrég a La Hougue nevű, Jersey-ben székelő bizalmi társaság dokumentumait elemezve az European Investigative Collaborations (EIC) - egy szervezet neves újságíró szakemberekből - kiderítette, hogy a Brit Virgin-szigeteken (ami amúgy egy adóparadicsom) jegyzett Kraken Investments háttere gyanús, és hogy a vállalat mögött a La Hougue vagyonkezelő cég állhatott. A dokumentumokból kiderül, hogy a társaság haszonélvezői John Dick II és Tanya Dick-Stock voltak, John Dick 82 éves kanadai üzletember gyermekei. Megdöbbentő módon azonban Tanya Dick-Stock nem tudott erről, amíg a dokumentumokat fel nem fedezték. "Tanya úgy érzi, hogy személyazonosságát ellopták és aljas célokra használták fel" - mondta a Dick-Stock szóvivője. "A festményt az ő tudta vagy beleegyezése nélkül szerezték be."

Cikkünk folytatódik...

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik legolcsóbb és legkönnyebben tartható növény ráadásul segíthet megkötni...
Lifestyle
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.