Lifestyle

Világraszóló botrány: ugyanahhoz a férfihez mentek feleségül az ikernővérek, és még büszkék is a döntésükre - Videó

Hárman párban

Az persze már más kérdés, hogy a kelleténél többen vesznek részt e szabálytalan szerelmi viszonyban. Jóllehet a furcsa esküvőre tényleg sor került a közelmúltban, a bigámia Indiában is törvénybe ütközik, így a különös triumvirátus tagjai számíthatnak arra, hogy tettüknek komoly büntetőjogi következményei lesznek (egyelőre persze úgy tűnik, ez a legkevésbé sem zavarja őket). A ceremóniára egyébként Mumbai városában került sor, s mind Rinky és Pinky, mind Atul óriási büszkeséggel és örömmel számolt be az eseményről a közösségi médiában. Szemlátomást cseppet sem zavartatják magukat, s úgy tesznek, mintha egy hagyományos esküvői ünnepségen vettek volna részt. Az alábbi videófelvételen a testvérpár a hindu esküvői tradícióknak megfelelően egy virágfüzért próbál a vőlegény nyakába akasztani, ám ez nem sikerül akadálymentesen. Fogadni mernénk rá, hogy az idill nem tart majd sokáig, legalábbis úgy hírlik, az újdonsült férj ellen máris vizsgálódni kezdtek a hatóságok. A vád: bigámia. Nincs szükség komoly képzelőerőre ahhoz, hogy kitaláljuk a történet folytatását.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...