Lifestyle

A tökéletes nyárindító a Bondoró, hazánk egyetlen utcaszínházi fesztiválja

Magyarország egyetlen utcaszínházi fesztiválja igazi multikulturális szórakozással indítja be az idei nyarat. Jön a negyedik Bondoró Fesztivál!

Nemzetközi kavalkád vár Kapolcs utcáin

Ebben az évben a korábbiaknál is színesebb programkínálattal készülnek a fesztiválszezonra a Bondoró szervezői. Június 10. és 12. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat egy vidám, nyárindító hétvégére.

Az utcaszínház műfaját népszerűsítő fesztivál ebben az évben egy nagyot lépett a nemzetközi porond irányába, ugyanis júniusban minden eddiginél színesebb repertoárt mutat be, nem csak az előadások, de az őket képviselő nemzetek tekintetében is.

A Bondoró Porond ez alkalommal egy valódi multinacionális színtérré változik, ahol többek között belga, olasz és spanyol előadók is játszanak majd a közönségnek. Itt lép fel az olasz Katastrofaclown (azaz Andrea Fedi), aki folyamatosan váratlan és vicces helyzetekbe sodorja a nézőket. Emellett a szintén olasz Compagnia Lannutti & Corbo gólyalábas attrakcióját, valamint a Pyròvaghi látványos tűz showját is itt köszönthetjük. Mindhárom előadás az Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően utazik a Bondoróra. Természetesen hazai utcások is bekerültek a porond nemzetközi felhozatalába: a BAB Társulat, a Bánfalvy Stúdió - TeátRum Trapptop és a Langaléta Garabonciások, továbbá a Kajárpéci Vízirevü is megjelennek egy-egy program erejéig. De lesz itt utópisztikus elképzeléseket bemutató belga műsor is, Alessandro Carocci jóvoltából, aki a Wallonie-Bruxelles International képviseletében lép fel a Bondorón. A Tűzmadarak Cirkuszcsoport idén több ízben is megjelenik ezen a helyszínen. Lesz itt Egy utca só, de feltűnik a Proper Mess is. Ez évben a Bondoró Főnixmadarát is ők készítik és mutatják be a fesztivál nyitófelvonulásán. De a már hagyományosnak számító főnixégetés keretében is ők búcsúztatják a fesztivál totemállatát a vasárnapi napon.

Nem kevésbé nemzetközi kínálattal várja a közönséget a tavaly új helyen berendezkedő Bondoró Színpad is. A színpad nyitókoncertjét egy ötfős nemzetközi produkció adja. A Rumbaristas formációt spanyol, francia, belga és olasz gyökerekkel rendelkező zenészek alkotják. A zenekart a katalán származású rumbás Willy Fuego és a francia-olasz-lengyel Thomas Morzewski trombita/billentyűs alapították. Csatlakozott hozzájuk a belga Roel Poriau (dob) és Thomas De Smet (basszus), az egykori belga világzenei díjas Think of One együttes korábbi tagja. Ám a rendkívüli harmonikás, hegedűs Nele Paelinck sem maradhat ki. A Flamand Kulturális Intézet által támogatott koncerten a latin íz és a balkáni nosztalgikus szenvedély színes keverékét mutatja be a zenekar a közönségnek. A nézők ezt követően az osztrák Flame Rain Theatre tagjai láthatják péntek este, akik egy lélegzetelállító tűzshow-t mutatnak be – méghozzá az Osztrák Kulturális Fórum képviseletében. Idén a Bondoró Színpadon mutatkozik be a Létra Kulturális Egyesület is, az Ab Ovo című előadással. A spanyol Cervantes Intézet közreműködéséből itt láthatjuk Marta y Eva előadását is. A La Prima egészen közelről vizsgálja a kapcsolatokat, barátságokat. Különleges koncerttel készül az idei évre a Zuboly is. Lesz még légtornász bemutató Aleska Aeriallel, valamint Árnyak a Porondról címmel cirkuszi meséket is láthatunk az Időutazók Társulat előadásában, ami a Bondorón debütál. Napközben több ízben is kipróbálhatjuk a tehetségünket, ugyanis a Bondoró Színpadnak helyet adó Kecskekő Sátorhely tágas mezején zsonglőr játszóházat rendez be a Tűzmadarak Cirkuszscsoport, Gyertyán Balázs Bezs bevezet minket a bűvészet pszichológiájába, de lesz itt bűvész workshop is, amit a Circus Variete Great Stories of Budapest csapata tart. A zárókoncertet pedig a Los Orangutanes kompániája adja a színpadon! A zenekart kipróbált, veterán zenészek hívták életre. Az Irie Maffia, a Zuboly, a Paso, valamint a Besh o droM és az Anselmo Crew tagjaiból verbuválódott csapat rövid idő alatt a táncolni vágyó magyarok kedvencévé vált.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...