Lifestyle

Ezért veszélyes, ha túlságosan elkényelmesedsz

Mitől hullámozhat lágyan életünk? Mit kell tenni hozzá?

Ne féljünk a feladatoktól, a mozdulatoktól! Ne akarjunk mindent gépesíteni – hisz azon kívül, hogy a mozgástól, tulajdonképpen az „Élettől” foszt meg bennünket, a találkozásokat, a kapcsolódásokat, az élet izét - zamatát is elveszi tőlünk! A reggeli függönyelhúzáskor találkozhatunk, s köszönteni tudjuk a Napot vagy a felhőket, hallhatjuk gyerekeink kelletlen, mégis annál kedvesebb mocorgását. A tányérok elmosásánál örvendeni tudunk azok szépségének, a hozzájuk fűződött emlékeknek, hálát adhatunk annak, hogy folyik a csapból a víz, találkozhatunk a víz hangjával, érezhetjük lágyságát. Távirányító nélkül kapcsolódhatunk tárgyainkhoz, átadhatjuk nekik örömünket azért, hogy vannak. Este lekapcsolva a lámpát, tévét, útközben megérinthetjük, egy puszit is adhatunk szeretteinknek, gyerekeinknek - ha már úgyis felálltunk.

A lombos fák megörvendeztethetnek gyümölcsükkel, bár össze kell gereblyézni a leveleiket, öntözés közben meditálhatunk, hűthetjük magunkat… s még ezer meg ezer titok rejlik a világgal való kapcsolódásunkban, amiről önként mondunk le, ha mindent automatizálunk, ha keressük azt a kényelmet, mely tulajdonképpen az igazi Életet veszi el.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Törekedjünk az egyensúlyra!

Nem kell megszakadnunk, hisz akkor valóban már a fáradtságtól nem tudunk kapcsolódni az örömet is hozó dolgokhoz, világhoz, de azt a fajta kényelmességet se keressük, mely az életet hozó energiát veszi el tőlünk, ami nélkül sivár és fölösleges is élni.

A hiszékenység megöli a boldogságot - így tegyél ellene!

A mai világban könnyebb hiszékenynek lenni, mint szembenézni a valósággal. Mit tehetünk, hogy leszokjunk róla?

Fotó; Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Lifestyle
Sokan próbálnak spórolni az autó fenntartásán, különösen akkor, amikor egy-egy javítás vagy csere több tízezer forintos kiadást jelent. Van azonban egy terület, ahol a szakértők szerint különösen...
Lifestyle
Sokan nem is sejtik, de a sikeres gyereknevelés és a családi béke titka a csillagokban van megírva. Létezik 3 olyan különleges szülői párosítás, akiknél szinte garantált a boldog és kiegyensúlyozott...
Lifestyle
A háziasszonyok rémálma a forró, ragadós héjú főtt burgonya kapargatása. Ezzel a zseniális, pofonegyszerű konyhai trükkel azonban mostantól másodpercek alatt, ujjégetés nélkül elvégezhető a művelet.
Egészség
A szívünk egészsége nagyban múlik azon, hogy mi kerül nap mint nap a tányérunkra. A jó hír az, hogy nem kell drága alapanyagokra költeni ahhoz, hogy támogassuk a szív- és érrendszer megfelelő...
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.