Lifestyle

Biztos ellenszer a stressz ellen: a gyógyfürdő

Ki nem ábrándozik arról, hogy egy jakuzziban piheni ki a hétköznapok fáradalmait? A jó hír, hogy bárki számára elérhető, csak eddig nem vettük észre, mivel nem jutott eszünkbe a gyógyfürdőzésre úgy tekinteni, mint egy wellness napra. Nincs olyan stresszes nap, amit egy gyógyfürdőben nem lehetne kipihenni és elfelejteni. A gyógyfürdők már régóta kettős céllal működnek: tehát nem csak a jótékony egészségügyi hatások, hanem a kikapcsolódás és a wellness élménye miatt is érdemes a gyógyfürdőkbe mennünk.

Wellness élmény, sportolási lehetőség

Hazánk kivételesen gazdag gyógyvizekben, ám ez nem kizárólag azt jelenti, hogy csak a pozitív egészségügyi hatások miatt érdemes számon tartanunk őket. A gyógyvizek valóban számos jótékony hatással rendelkeznek, de a gyógyfürdőzés már egy wellness programot jelent, amit bármelyik napunkra beiktathatunk, ha úgy érezzük, szükségünk van testi-lelki feltöltődésre.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A gyógyfürdők több úszó-, illetve élménymedencével rendelkeznek a gyógymedencék mellett, akár bármelyik szabadtéri strand, amiket nyáron előszeretettel látogatunk. A hidegebb hónapokban természetesen nem a víz hűsítő hatására vágyunk, hanem a melegvizes jakuzzikra, különböző szaunákra, amikkel a legtöbb gyógyfürdő wellness része rendelkezik.

Tökéletes választás a hidegebb napokon is

A hidegebb napokon nehezebb rábírnunk magunkat a sportolásra, ám akad egy télen is kényelmesen végezhető sportág, az úszás, amely egy nagyon hatékony zsírégő mozgásforma, szaunázással egybekötve pedig a narancsbőr elleni biztos fegyver!

Jótékony hatások

A gyógyfürdők számos olyan jótékony hatással bírnak, amelyek a különböző női problémákat orvosolják. Ilyenek például a különböző nőgyógyászati gondok, vagy bőrbetegségek, melyek felmerülése esetén bátran látogassunk el egy gyógyfürdőbe. A nőket kifejezetten érintő vas-, vagy jódhiányra is hatékony megoldást találhatunk egy fürdőzéssel eltöltött napon.

Ellenjavallat

Ügyeljünk arra, hogy a gyógyvizek rendelkezhetnek ellenjavallatokkal, így mindenképp járjunk utána az adott fürdő vízének. A megfelelő tájékozódást követően válasszunk és bátran próbáljunk ki egy gyógyfürdőt, hiszen nem azért dolgoztunk meg a nyári bikini alakunkért, hogy a télikabát alá rejtsük!

A szervezetünk számára nehéz hónapok jönnek, ha szeretnénk megfelelő támogatásban részesíteni és egy kellemes, pihentető napot eltölteni, mindenképp látogassunk meg egyet!

A mi tippünk

A Lukács Gyógyfürdő és Uszoda Női Napot szervez, a nők igényeit, kényelmét szolgáló egész napos programokkal. Tökéletes alkalom kipróbálni egy gyógyfürdőt!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.