Lifestyle

Egymás után zárják be kapuikat a legendás budapesti éttermek

Most épp a hazai fine dining egyik úttörője, a Csalogány26 búcsúzik közönségétől, de a közelmúltban más felejthetetlen fővárosi éttermek is lakat alá kerültek.

Válság sújtja a fővárosi vendéglátóipart

December 31-én végleg bezárt Budapest egyik legszínvonalasabb étterme, az Olimpia - a szomorú hírt még november végén közölte a Dining Guide. Az ikonikus vendéglátóipari egység a magyar főváros egyik legnívósabbjának számított annak ellenére is, hogy eleve hátrányból indultak: nem a Belváros kellős közepén, hanem a Keleti pályaudvar szomszédságában, egy szuterén helyiségben várták a minőségi gasztronómia elkötelezett híveit. Az Olimpia üzemeltetői tehát nehezített pályán mozogtak, mégis impozáns teljesítményt értek el. A Dining Guide-nak novemberben a tulajdonos, Ádám Csaba séf úgy fogalmazott: az egyre aggasztóbb méreteket öltő munkaerő-hiány, és az elmúlt csaknem két év nyitásai-bezárásai nyomán elfogyott az ambíciójuk. A séf nemcsak az étteremnek mondott búcsút, de azt is bejelentette, hogy mindezek után valószínűleg pályát is módosít.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Mindez azért is szomorú, mert 2021 februárjában - a nagy bezárási hullám idején - Ádám Csaba még úgy kommentálta az aktuálisan felmerülő nehézségeket, hogy „kaptunk egy jobb egyenest, letérdeltünk, majd felálltunk, aztán jött egy bal egyenes, ami teljesen padlóra küldött, de megpróbálunk belőle felállni”. Szilveszterkor azonban mégis lehúzta a rolót a legendás Olimpia, most pedig egy másik - nem kevésbé ikonikus - étterem jelentette be, hogy végleg bezárnak.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
50 felett a test már egészen más szabályok szerint működik, és amit korábban gond nélkül elégett, az ilyen korban már könnyen megmarad. Van azonban egy kevésbé ismert trükk, amely meglepően sokat...
Sztárok
A színész két lánya közül Katherine az, aki kisugárzásával és szépségével belopta magát az emberek szívébe.
Lifestyle
Hirtelen a felszínre kerül a Halak rejtett tehetsége. Napi horoszkóp.
Sztárok
Brigitte Bardot neve máig egyet jelent a francia nőiességgel, a szabadsággal és azzal a fajta lehengerlő szépséggel, amely generációk gondolkodását formálta át a szerelemről, a testről és a női...
Lifestyle
Az Oroszlánt hihetetlenül boldoggá teszi egy apró öröm. Heti horoszkóp.
Sztárok
A brit királyi családban nemcsak a nyilvános események, hanem a legbelső terekben hozott döntések is sorsfordítóak lehetnek. Egyetlen, látszólag apró változtatás most komoly feszültséget okozott...