Kényeztetés vagy elkényeztetés? A kisbabádnak sem mindegy!

Az egyik vezető pelenkagyártó cég és a Kismamablog legfrissebb, közös februári felmérése szerint a megkérdezett édesanyák háromnegyede szereti kényeztetni babáját, de pontosan érzi a különbséget a kényeztetés és elkényeztetés között. Igyekeznek a legjobbat adni gyermeküknek, figyelnek az igényeikre, ugyanakkor ügyelnek az egyensúlyra is, hogy semmiből ne legyen se túl sok, se túl kevés. Te vajon ugyanígy teszel?

Hol alszik a baba?

A kérdések között szerepelt az a sokat vitatott téma is, hogy hol alszik a baba? A kérdőívet kitöltő anyukák 26%-a, tehát több mint egynegyede állította, hogy egy ágyban alszanak, minden második családban pedig egy szobában alszik az édesanya a babával.

Vida Ágnes gyermekpszichológus szerint: „Bár sokan titkolják, a szülők többsége átmenetileg vagy rendszeresen együtt alszik a gyermekével. A babák egy része kezdettől igényli ezt, jobban megnyugszik, nyugodtabban alszik, míg egy másik részük csak a fogzás és az intenzív mozgásfejlődés hatására, vagy később, totyogó korban kezd el néha átvándorolni a szülők szobájába. Számukra ösztönös igény, hogy a szüleik közelében érzik biztonságban magukat, nem rossz szokásról van tehát szó, gyakran pedig még praktikus is, hogy nem kell éjszaka felkelni a nyűgösen alvó babához, elég csak megsimogatni, félálomban megszoptatni őt.”

Mennyi az elég?

A kérdőív további kényeztetéssel és neveléssel kapcsolatos témára is kitért. A játék és ajándék vásárlási szokásokkal kapcsolatos válaszok alapján a szülők többsége (62%) csak a nagyobb ünnepekre vesz ajándékot a babájának, ugyanakkor 5%-uk bevallottan megvesz mindent, amit a gyerek kér.

Mi a helyzet a hisztivel?

Ami a hisztit illeti, az édesanyák egyharmada játékkal vagy nassolnivalóval próbálja meg elterelni babája figyelmét, de 42%-uk inkább felveszi és megnyugtatja. Ez után az eredmény után talán nem is meglepő, hogy a családok ötöde vallja igazi ölelkezős családnak magukat. Ezek az anyukák sokat dédelgetik, szeretgetik és puszilgatják a gyerekeket, és egy percig sem bírnák sírni hagyni a piciket. A válaszoló anyukák negyede még a napi teendőit is a babával a kezében végzi, ha a kicsi éppen nyűgösködik.

Hol a határ kényeztetés és elkényeztetés között?

A felmérés rávilágított, hogy attól, hogy a legjobbat szeretnénk nyújtani a kisbabánknak, még nem leszünk feltétlenül elkényeztető szülők, és a jó értelemben vett kényeztetés a legtöbb édesanyának nem azt jelenti, hogy mindent megvesznek gyermeküknek, amit csak szeretne, hanem a törődésben, odafigyelésben és érzelmi gondoskodásban nyilvánul meg. Abban viszont mind egyetértettek, hogy egy anya számára a legfontosabb, hogy szeretettel vegye körbe kisbabáját.

Ha Te is a legjobbat szeretnéd a babádnak (x)

Ha számodra is fontos, hogy minden nap kényeztesd kisbabád, akkor a legújabb, 5-csillagos bőrvédelmet nyújtó Pampers Premium Care pelenka selymes puhaságával és nedvességfelszívó csatornácskáival újfajta lehetőséget ad, hogy mostantól így is szeretetbe burkolhasd a pici bőrét.

Oldalak

Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...