Keress pénzt az autóddal, anélkül hogy használnád! Mutatjuk, hogyan!

A tudatos járműgazdálkodás még egy viszonylag új fogalom Magyarországon, pedig a vállalkozások, családok költségvetésének jelentős hányada valamilyen járművel kapcsolatos kiadás. A különböző bérletközvetítési programok alapvetően ezek csökkentésére adnak lehetőséget. Természetesen nem elegendő cél a jármű költségeinek megtérülése, a valódi cél, hogy hasznot hozzon az autó. Ebben segít a Yes Autorent. (x)

Gazdálkodni kell az értékeinkkel

Ha van egy lakásod, és nem használod, minden ismerősöd csodálkozni fog, hogy miért nem adod ki. Pedig az ingatlanok értéke általában az idő múlásával nő. tehát, ha nem csinálsz vele semmit, az értékét akkor is megőrzi. A legnagyobb értékek az ingatlanok, de rögtön utána jönnek az autók

Azonban egy átlagos autó minél öregebb, annál kevesebbet ér. Ezért mondjuk azt, hogy “vettem egy 2015-ös Nissan Juke-ot”. Mert az értékük évről évre csökken. Akkor is, ha áll, és nem használja senki. Mégis sokan hagyják, hogy parkolókban, és garázsok mélyén heverjenek kihasználatlanul.

A Yes Autorent ezt a konstrukciót azoknak ajánlja, akik rendelkeznek (akárcsak ideiglenesen is) feleslegessé vált gépjárművel. Az autóbérlet közvetítés egy olyan egyedülálló szolgáltatás, mely már bizonyította, hogy alkalmas a költségek optimalizálására, akár magánszemélyekről, akár cégekről van szó.

A tények számokban:

  • Több száz elégedett autótulajdonos (akiknek egy részét ez a konstrukció mentette meg a csődtől).
  • Több tucat bérbeadó, akik ma már kiegészítő jövedelem-forrásként kezelik a programot.
  • Több mint 6.000 visszatérő bérlő.
  • Több mint 15 év a bérletközvetítésben.

Kíváncsi vagy, hogy mennyi jövedelmet termelhet az autód?
Kattints ide:
https://yesauto.hu/hu/berbeadoi-adatlap

"Nem tudtam miből fizetni a hitelek törlesztő részleteit. Ez most egy folyamatos bevételi forrás."
/József (48) Yes Autorent bérbeadó/

Mitől működik?

A Bérbeadói program lényege, hogy úgy juthatsz pénzhez, hogy az autód is megmarad.

1. A rendszer

A Yes Autorent a nála elhelyezett autókat adja ki bérbe. Ezt követően a befolyó jövedelemből a tulajdonosnak bérleti díjat fizet. Ez az összeg a Yes Autorent honlapján látható nettó bérleti díj 50%-a. Ez abban az esetben is változatlan marad, ha a Yes Autorent a bérbe adás során kedvezményeket ad (kupon, előrendelés, törzsbérlői engedmény), ugyanis ezek a kedvezmények csak a Yes Autorent árrését terhelik.

Ez alól a bérbeadók számára pozitív kivételt a hosszú távú autóbérletek jelentik. Ha a bérlő 3, 6, 12, vagy 24 hónapra bérli ki az autót, abban az esetben a hosszú távú bérlethez kapcsolódó kedvezményt a Yes Autorent a saját bevételéből adja. Így a bérbeadó ilyen esetben is megkapja az egy hónapos bérlet esetén érvényes bérleti díj 50%-át.

Az azonban fontos, hogy magánszemély bérbeadók esetén a Yes Autorent kötelessége a kifizetéskor 16% személyi jövedelemadót levonni, és befizetni az adóhatóságnak, valamint minden év elején az előző év során levont összegekről igazolást küldeni a bérbeadóknak.

2.Teljes körű kiszolgálás

A Yes Autorent biztosítja az autók elhelyezését, és elvégzi a bérbeadás teljes folyamatát (takarítás, üzemanyag feltöltés, ablakmosó feltöltés, ki- ill. visszaszállítások).

"Külföldön vállaltam munkát, de az autót nem akartam eladni, illetve az igazat megvallva, csak elkótyavetyélni tudtam volna. Így azonban pénzhez jutok, és az autóm is megmarad."
/Edvin (39) Yes Autorent bérbeadó/

3. Nincs regisztrációs díj

A bérbeadónak semmilyen regisztrációs, vagy egyéb díjat nem kell fizetnie, sőt a Yes Autorent fizet folyamatosan a tulajdonosnak.

4. Folyamatos információ áramlás

Az autóval kapcsolatos minden eseményről (bérbeadás, visszavétel) a tulajdonos azonnal értesül. Így, ha az autó nincs kiadva, a tulajdonos bármikor, előzetes bejelentés nélkül leellenőrizheti az autó állapotát.

5. Nagyfokú rugalmasság:

Amennyiben nincs előjegyzés az autóra, akkor a tulajdonos az autóját bármikor használhatja.

6. Pontos, tételes elszámolás

A Yes Autorent minden kiadást követően e-mailt, illetve havonta tételes elszámolást küld a lezárt bérletekről, és kifizeti az ezekből származó pénzt a tulajdonosok felé.

7. Több irányú segítség:

A Yes Autorent segítséget nyújt abban, hogy az autók mindig megfelelő állapotban legyenek. A munkatársak figyelemmel kísérik a szervíz intervallumok betartását (olajcserék stb.).

"Egy alkalommal elgondolkodtam, mi lenne, ha bérbe adnék néhány autót, de az új ügyfelek megszerzésével nem én akartam foglalkozni. Most már egyértelműen látszik, hosszú távon jobban jártam, hogy a bérbeadás szervezését másra bíztam."
/András (58) Yes Autorent bérbeadó/

8. Biztonságos bérlés

A kaució fedezetet nyújt a biztosítási önrészre. A kaucióból 100.000 Ft a bérlést követően 30 napig visszatartásra kerül. Így akár a bérlés után érkező bírságokra (parkolás, autópálya matrica) is van fedezet.

9. Az autók védelme

Az autók átadása, és visszavétele szigorú protokoll szerint történik, így a legkisebb sérülések, hiányosságok értéke is levonásra kerül a bérlő kauciójából.

Erre lesz szükséged, mielőtt belevágnál:

  • Üzembiztos autó
  • Érvényes kötelező, és casco biztosítás
  • Érvényes műszaki vizsga és befizetett súlyadó

Kíváncsi vagy, hogy mennyi jövedelmet termelhet az autód?
Kattints ide:
https://yesauto.hu/hu/berbeadoi-adatlap

További információk a Yes Autorent honlapján:
https://yesauto.hu/hu/berbeadoknak
+36 20 555-11-55
[email protected]

Fotók: google.com

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...