Lifestyle

Így tudod villámgyorsan kiszűrni a csaló weboldalakat

Az emberek félelmeire alapoznak

Az ügyeskedők cinizmusukra jellemzően egyebek mellett azzal érvelnek az árujuk mellett, hogy „a reklámozott pasztillák nem működnek”. Arcátlanságukat azzal a bátorítással tetézik, hogy az általuk kínált csodaszer használata mellett testmozgásra vagy diétára semmi szükség. A feltaláló nevében megfogalmazott ajánlást szappanoperaszerű betét színesíti arról, hogy a saját felesége megmentése vezette a forradalmi módszer kiötléséhez. Új szintre emeli a fiktív kommentelők unásig ismert gyakorlatát, hogy a - csak keresztnévvel rendelkező - hozzászólók időnként egymással is szóba elegyednek. A tipikus minta szerint egyikük óvatos kétségeit jelzi, amelyeket a tapasz mellett hitet téve oszlat el a másik.

„Az internetet vásárlásra is használók aránya az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt Magyarországon 2016 óta. A járványhelyzetben megélénkült e-kereskedelem tavaly novemberben és decemberben is minden korábbit felülmúló havi csúcsot produkált. A tisztességes vállalkozások mellett így megúszhatatlanul feltűnnek a trükközők is. A gyors gyógyulással, örök egészséggel házalók gyakorlata különösen visszatetsző, mert az emberek félelmeire, olykor reményvesztettségére bazíroz. Ráadásul veszélyes lehet, mert ha a termék maga ártalmatlan is, aki állítólagos hasznai miatt a rendes orvosi vizsgálat és ellátás helyett választja azt, a további egészségromlást, akár súlyos szövődményekhez vezető betegség késői felismerését kockáztatja” – hangsúlyozta Keszthelyi Nikoletta.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hozzátette: „A hatóság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt járt el a tapaszos vállalkozással szemben. A honlap másik huszonnyolc webáruház társaságában már megtalálható a jogsertowebaruhazak.kormany.hu oldalon, a csodát ígérő termékek menüpont alatt. Csak tavaly közel másfélmillió forint értékben szabtunk ki bírságot efféle szabályszegések, visszaélések miatt. Idén májustól tovább erősödnek az online fogyasztói jogok, tavasszal a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos szigorúbb uniós rendelkezések lépnek életbe, amelyek többek között tiltják a fiktív kommenteket.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Március vége és május eleje között a Chrome, a Firefox és az Edge is eléri a századik verziószámát, ez a fordulópont pedig komoly fennakadást okozhat a világszerte ismert és közkedvelt böngészők működésében.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.