Beperli az Európai Bizottság az AstraZenecát

Az AstraZeneca is beleállt a konfliktusba
Az AstraZeneca azt közölte hétfő este az MTI-vel, hogy maradéktalanul eleget tett az Európai Bizottsággal kötött előzetes adásvételi szerződésnek, és határozottan fog védekezni a bíróságon, illetve hogy sajnálja az Európai Bizottság döntését.
„Egy példátlan év tudományos felfedezései, igen összetett tárgyalások és gyártási kihívások után vállalatunk az előrejelzésünknek megfelelően április végéig közel 50 millió adag vakcinát fog szállítani az európai országokba” – fogalmaztak.
Megjegyezték, hogy az oltóanyagot nehéz gyártani, ezt bizonyítják az ellátási kihívások, amelyekkel számos vállalat szembesül Európában és a világ minden táján.
„Úgy gondoljuk, hogy minden pereskedés érdemtelen, de üdvözöljük ezt a lehetőséget a vita mielőbbi megoldására” – írta az AstraZeneca.
A brit-svéd gyógyszergyár 300 millió dózis megérkezését ígérte az EU-nak június végéig. Ebből március végéig mintegy harmincmilliót juttatott el a közösségnek, és a cégnél úgy számolnak, június végéig további hetvenmilliót tudnak rendelkezésre bocsátani, vagyis az ígért mennyiség nagyjából harmada valósulhat meg.
A csütörtöki kormányinfón elmondták, akár már is elérhetjük a négymillió oltottat Magyarországon, így életbe lépnek a védettségi igazolványhoz kötött enyhítések. Az újranyitás további lépéseiről is kiderült pár részlet.

























