Lifestyle

Sokkot kapott, mikor megtudta, hogy a pasija gyermeket nemzett egy másik nőnek - de az igazi meglepetés csak ezután jött

A nő lángoló, múlhatatlan szerelmet táplált barátja iránt, még alkoholfüggősége kezelésében is segédkezett a férfinek, aki nem becsülte meg partnere támogatását.

Mindent feláldozott a férfiért

Szívet tépő igaz történettel állt a Reddit virtuális közönsége elé egy amerikai nő - írja a Mirror. A kétségbeesett hölgy elmesélte, hogy expasijával három éven keresztül alkottak egy párt, s kitartottak egymás mellett jóban-rosszban annak ellenére is, hogy a férfi sosem számított konfliktuskerülő személyiségnek. Az elmúlt esztendők során többször meggyűlt a baja a törvénnyel, de bizonyos értelemben talán még ennél is rosszabb, hogy riasztó módon elhatalmasodott rajta az alkoholfüggősége. Olyannyira a súlyos szenvedélybetegség rabjává vált, hogy az már-már a mindennapi életét - ideértve a párkapcsolatát - is ellehetetlenítette. Hosszas huzavona után a férfi végül rászánta magát az elvonókúrára. Szerelme - aki már eddig is több türelemmel és empátiával viszonyult a férfihez, mint egy szent - természetesen a gyógyulásig vezető út minden egyes állomásán támogatta, sőt még arra is hajlandó volt, hogy partnerével egy másik amerikai államba költözött. Így ugyanis sokkal közelebb kerültek ahhoz a rehabilitációs központhoz, amit a férfi rendszeresen látogatott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, a történet folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.
Egészség
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Lifestyle
Hivatalosan is bejelentették a nyár legnagyobb hazai sporteseményét: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid a Ferencvárossal csap össze.
Sztárok
Gólyahír és aggodalom a színésznő családjában: megszületett Becca Tobin kislánya, de a koraszülött csecsemőt orvosi megfigyelés alatt tartják.
Sztárok
Megható videóban mutatta meg az összefogás erejét a Bundesliga-játékos és leukémiával küzdő kedvese.
Sztárok
Súlyos incidensről számolt be az X-Faktor felfedezettje: a Duna-parti szórakozóhely biztonsági őrei szerinte erőszakkal fenyegetőztek.