A zene gyógyító ereje

Különböző kutatások bizonyítják, hogy a zenehallgatás jótékony hatással bír a szervezetre. Azt, hogy bizonyos dallamok jobb kedvre derítenek, már bizonyosan tapasztaltad magad is. Most cikkünk segítségével kicsit közelebbről is megismerkedhetsz a zeneterápia lényegével.

A muzsikával történő gyógyítás titka abban rejlik, hogy zenehallgatás közben tudatállapot-változás történik, amely vonatkozik a kedélyállapotra, de a szociális aktivitást, érzelmeinek megismerését is jelentheti. A zeneterápia hasonlóképpen hat, mint a művészetterápiák többsége: a lelki fájdalmakat szimbolikusan segít kifejezni, ezáltal kialakul egy kreatív öngyógyító folyamat.

A szó szoros értelmében vett zeneterápia során, képzett zeneterapeuta arra használja a zenét, hogy páciensével elősegítse a kommunikációt, érzéseinek kifejezését. Mindemellett fizikailag, emocionálisan, mentálisan és szociálisan is hat a betegre. A zeneterápia által javulhat az életminőség.

Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy a zene az agyat is jótékonyan befolyásolja – Mozart szerzeményeivel végeztek kísérleteket. Az egykori csodagyerek szonátáit epilepsziás betegeknek játszották le, akiknek a zenehallgatás közben csökkentek rohamaik. Azóta viszont további kísérleteket végezve rájöttek a szakértők, hogy nemcsak a klasszikus dallamok gyógyíthatnak, hanem például a könnyűzene is.
A muzsika egyéb agyi betegségekre is kedvező lehet, mint például Parkinson- vagy Alzheimer-kór. A zene ezen kívül többek között képes csökkenteni az agyi vérnyomást, a vér kalcium szintjét is változtatja, és a dopamin nevű anyagra is hat az agyban, amely az idegsejtek között szállít információkat.

 

Tapasztaltad már a pozitív hatást?
Kevésbé tudományos szempontból megközelítve, mi magunk is észlelhetjük a Mozart-effektust, leginkább lelki értelemben véve. Biztosan magad is észrevetted már, hogy bánatos hangulatodban egy-egy kedvenc dalod jobb kedvre derített.

Eszedbe juttathatott pár szép emléket, ami után lehet, hogy már mosolyogni is kezdtél. A mosolygás pedig beindíthatta az agyban a pozitív gondolkodást, ami – mint tudjuk – elengedhetetlen alapfeltétele annak, hogy sikeresek legyünk céljaink elérésében.

 

Légy a saját magad zeneterapeutája: hallgasd, énekeld, táncolj rá!
Bánatos vagy? Fáradtnak, levertnek érzed magad? Tegyél a lejátszóba számodra kedves zenéket! Legyen az vidám hangvételű, netán szentimentálisabb, garantáltan jobban fogod érezni magad. Bátran táncolj vagy énekelj – semmilyen szabály nem írja elő, hogy csak esti bulikban, szórakozóhelyeken érezheted ilyen formán jól magad. Mindazonáltal, mind az éneklés, mind pedig a táncolás felszabadítja a lelkedet.

 

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...