A világtörténelem legvérszomjasabb sorozatgyilkosa

Gilles de Rais nevét csak kevesen ismerik, pedig az eretnekség vádjával kivégzett előkelőség talán a legvéresebb sorozatgyilkosok egyike a történelemben.

Az "eredeti Kékszakáll"?
Gilles de Rais, más néven az "eredeti Kékszakáll" szülőföldjén, azaz Bretagne-ban a legelőkelőbb urak közé tartozó Montmorency-Lavala család tagja volt, míg 1440-ben az egyház megunta vérengzéseit és halálra ítélte.

Egy rém születése
Gilles 1404-ben született, 11 éves korában árvaságra jutott s ezáltal hatalmas kiterjedésű birtokot örökölt. 1420-ban elrabolta majd feleségül vette a gazdag örökösnőt, Catherine de Thouars-t, aki nem mellesleg az unokatestvére volt. Az előnyös és ördögi házasság segítségével a kegyetlenségéről is ismert ifjú Európa leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb nemes ura lett. A harcokat és a vért imádó ifjú Orléans-nál Jeanne d'Arc oldalán küzdött, majd miután a király marsalljává nevezte ki,  28 éves korában visszavonult birtokaira.

Az állítólag tébolyult Gilles unalmában esztelen pazarlásba kezdett, majd szegénységtől való félelmében az alkímiához és a sátánizmushoz fordult s aranycsinálókat és varázslókat fogadott udvarába. A pénztelenségtől való félelmében megunt birtokait János normandiai hercegnek és Malestroit nantes-i püspöknek adta el. 1440-ben erőszakkal akarta visszaszerezni egyik várát, így az új tulajdonos által egy papra bízott épületeket fegyverrel elfoglalta, majd a papot tömlöcbe vetette. Malestroit püspök az alkalmat megragadva az előzőleg alaposan kitervelt vádak alapján Gilles-t bíróság elé idézte.

Bűnösnek találták
Gilles a bíróság előtt nem kevesebb, mint 49 vád alapján bűnösnek találtatott, s kínvallatással további bűnök tömkelegét bizonyították rá. 1440. október 26-án két bűntársával eretnekként kivégezték. A dolog érdekessége, hogy a tárgyalás valódi célja valószínűleg Gilles földjeinek megszerzése volt, hisz eretnekség címén meg lehet fosztani birtokaitól, melyeket a bretagne-i herceg már szeptember 3-án, 12 nappal a tárgyalás megkezdése előtt eladott.

A vér megszállottja
Gilles de Rais állítólagos eretneksége mellett egyéb, nagy valószínűséggel igaz vádpontokban is bűnös volt. A zavarodott elméjű férfi ugyanis a varázslók segítségével ördögidézéseket is tartott, sőt többször gyalázott meg templomokat is. Gilles de Rais nemcsak szodomita, homoszexuális, perverz és pedofil volt, hanem nekrofíliában is szenvedett.  Gilles vádolható több száz gyermek megkínzásával és meggyilkolásával, valamint élő, illetve halott fiúkkal és lányokkal űzött fajtalankodással.

Homoszexualitása és gyermekekhez való vonzódása miatt számos brutális kegyetlenséggel elkövetett erőszakos tett köthető a nevéhez.Több feljegyzés szerint ő és és segítői elcsábították, elcsalták valamivel a fiúkat, megfojtották őket vagy elvágták torkukat. Utána forró beleikben nyúlkáltak, szívüket, szemeiket kitépték. Vérüket a báró tintaként használta írásra, rajzolásra, illetve kézmosásra. Gilles rémtetteinek bizonyítékául a korabeli vallomások és a Cháteau de Machecoul vár fekete tornyának föld alatti helyiségében felfedezett 8-14 év közötti gyermekek csontvázmaradványai szolgálnak.

Kékszakáll
A nép által elképzelhetetlennek tartott borzalmas tettek végrehajtó gyilkos mellett feltűnt a környéken egy másik nemes, aki torz kéjvágyában megölte hat feleségét. Vendée és Bretagne népe ekkor egybeolvasztja a két gyilkos alakját és így született meg a két rém közös alakja Kékszakáll.

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...