A vetőkártya története

Szimbólumok
A 19. században már kártyafestő műhelyekben készítették a díszes paklikat, ám itt már sokkal leegyszerűsödött alakokról és szimbólumrendszerről beszélhetünk. A lapok lassan mindenki számára értelmezhetővé váltak, sőt a motívumok, így a káryták száma is csökkent, a 36 és 32 lapos paklik ekkor váltak népszerűvé. A legtöbb kártya ekkor már többnyelvű volt, általános a német, magyar, román, cseh, szerb, horvát, lengyel, olasz és ukrán szavak használata. Az ily módon kialakult kártyatípus névhasználata vető- vagy cigánykártya. A jóslási rendszerek középpontjába a jósoltató személy - szerető férfi vagy szerető nő - áll. Minden többi lapon az élet állomásai, eseményei, vágyak és jellegzetességek tűnnek fel egyszerű jelképek mögé rejtve.

Egyszerűsödés
Detlef Hoffmann professzor - számtalan kártyatörténeti munka szerzője, a Német Kártyamúzeum egykori igazgatója - összehasonlító tanulmányokat végzett a rendelkezésére álló jóskártya anyaggal. A vizsgálódás eredményei szerint a kezdetektől 132 külön fogalom jelent meg a 12 főbb típusú jóskártyákon, melyek közül sok az állandó motívum.

Az egyik legjellegzetesebb lap a Szerencse, de közkedvelt még az Utazás, Hűség és a Gyerek is. A tartalmi változásokat persze modernizálási kísérletek is követték, például Vladimir Tesar festőművész modern képekkel helyettesítette a megszokott rajzokat, ám a kártya csak egyetlen kiadást ért meg.

A vetőkártyák magyarországi története
Hazánkban 1850 körül kezdtek vetőkártyákat gyártani, főként osztrák gyártok műveit másolták a pesti kártyakészítők. A 20. században már csak kommersz tömegcikkek tűnnek fel, valóban értékes és szép grafikát már nem találni a kártyapiacon. 1879-ben a magyar törvényhozás intézkedett a kártyajóslás tilalmáról, s a tilalom megszegőit komoly pénzbírsággal sújtották.