5 karmikus jó cselekedet, ami megváltoztathatja az életedet

Hiszel a karma erejében? Ha igen, ezekre mindenképp érdemes odafigyelned. Nem túl nagy erőfeszítés, mégis pozitív irányba változhat az életed általuk.

A kölcsönhatás spirituális ereje

A karmát valószínűleg nem kell bemutatni, hiszen már mindenki hallott róla. Gyakran dobálóznak az emberek azzal a mondattal, hogy "ne aggódj, majd a karmától visszakapja", amikor valami negatív esemény éri őket, vagy éppen valaki árt nekik. Valójában azok az emberek, akik ezt szajkózzák, szintén a karma áldozatai, ugyanis arra várnak, hogy a sors visszaadja az ellenük vétkezőknek a rosszat és ezáltal revansot vehessenek. A karma jelentése valójában az ok-okozat, azaz, ha te valami negatív dolgot teszel valakivel, vagy akár szavakkal bántod, akkor azt te szintén visszakapod a fátumtól. Tehát ez tulajdonképpen egy kölcsönhatásos spirituális törvény. Ebből az következik, hogy olyan tulajdonságokkal kell felruháznunk saját magunkat, amelyek következtében pozitív hatást gyakorolhatunk a saját-, illetve mások életére is. Van öt olyan jellembeli tulajdonság, amit érdemes fejlesztenünk, ezeket nevezik karmikus jó cselekedeteknek. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Te hiszel a karmában? Íme a 12 legfőbb törvénye, ami ha nyitott vagy rá, segíthet megváltoztatni az életed!

Leadfotó: 123rf.com, Forrás

Oldalak

Sztárok
Vona Gábor szereplése az RTL sikerműsorában, Az Árulókban a játék mellett a politikai múltjáról is vitát indított. Puzsér Róbert most hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét.
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...
Lifestyle
Van, amikor egy étterem már az első pillanatban levesz a lábadról, de az igazi élmény csak akkor kezdődik, amikor megérkeznek az első fogások. A budapesti MOL Campus földszintjén található ZAZIE...
Lifestyle
Egy heves téli vihar, a vezetékekre fagyó ónos eső vagy egy hirtelen hálózatkimaradás másodpercek alatt változtathatja a meleg otthonodat fagyos, sötét csapdává.
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.