Lifestyle

Meghökkentő indokkal adta fel magát 30 év után egy szökött rab

Az ausztrál Darko Desic1992 augusztusában szökött meg a börtönből, ahol három és fél éves büntetését töltötte. Soha nem találták meg, most visszatért.

A megtért szökevény

Darko Desic 1992. augusztus 1-jén szökött meg a Graftonban található börtönből, egy fűrészlap és csavarvágó segítségével. Az ABC alapján az ausztrál férfi akkor éppen a rá kiszabott három és fél éves büntetése 13. hónapjában járt, amire marihuánatenyésztés miatt ítélték.

Noha a rendőrség nagy erőkkel kutatott a szökevény után, soha nem sikerült a nyomára bukkanni. A nyomozás során arra jutottak, hogy Desic Sydneybe szökött, ahol építkezéseken dolgozott, afféle ezermesterként. Avalonban lakott, de egy idő után nem tudta fizetni a bérleti díjat, ezért nemrégiben kilakoltatták, miután a pandémia miatti lezárások okán megcsappant a munkalehetőségei száma, ezzel együtt pedig kevesebb lett a bevétele is. Így a most 64 éves férfi arra kényszerült, hogy a tengerparton aludjon. Ebben a helyzetében döntött úgy, hogy inkább feladja magát.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Amikor vasárnap besétált egy rendőrőrsre, indoklásul azt mondta, hogy a rácsok mögött sokkal könnyebb élete lenne, mint hajléktalanként. A hónap végén kerül sor a tárgyalásra, ahol döntés születik arról, hogy milyen további büntetést kap a szökés miatt.

A nyolcvanas évek elején Griselda Blanco a miami alvilág egyik legfélelmetesebb drogbárója volt. Számtalan ellenséget szerzett Kolumbiában és az Egyesült Államokban. Kezdetben prostituáltként kereste a kenyerét, idővel pedig a kokainkereskedelemből szedte meg magát. Ám a Keresztanya nevéhez nem kevés vér is űződik, állítólag több mint 250 ember meggyilkolására adott utasítást.

Fotó és leadfotó: 123rf​​​​​​

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...
Lifestyle
Van, amikor egy étterem már az első pillanatban levesz a lábadról, de az igazi élmény csak akkor kezdődik, amikor megérkeznek az első fogások. A budapesti MOL Campus földszintjén található ZAZIE...
Lifestyle
Egy heves téli vihar, a vezetékekre fagyó ónos eső vagy egy hirtelen hálózatkimaradás másodpercek alatt változtathatja a meleg otthonodat fagyos, sötét csapdává.
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.