Lifestyle

Ma 4 éve történt a veronai buszbaleset - Idén nem utazhatnak a gyászolók a helyszínre

A koronavírus járvány miatt itthon emlékeznek meg az áldozatokról.

Országszerte megemlékezések

Ma négy éve, hogy egy Veronából Magyarországra tartó, magyar diákokat szállító busz sofőrje útközben elaludt, majd egy felüljáró pillérjébe csapódott. Az autóbusz Franciaországból indult, a Szinyei Merse Pál Gimnázium által évente megrendezett sítáborból hazafelé, rajta utaztak a gimnázium tanárai, diákjai, egykori diákjai, az egyik tanár családtagjai, valamint két járművezető is, összesen 56 fő. A tragikus balesetben 18-an vesztették életüket. A sofőr állítólag betartotta az előírt pihenőidőket, ám valamilyen oknál fogva a másodperc törtrésze alatt elaludt, majd fékezés nélkül rohant bele a felüljáróba. Lapozd fel galériánkat a részletekért!

A baleset helyszínén a nyomozást végző hatóságok nem találtak féknyomot, illetve a jármű vizsgálata során nem találtak meghibásodására utaló jelet sem. Ebből következtettek arra, hogy a sofőr vélhetően elaludt, ráadásul a buszvezető büntetőperét tárgyaló olasz bíróság 2020. augusztusi indoklása szerint a katasztrófát a vezető hosszú ideje fennálló alvászavara okozta.
Kattints a további képekért!

Az online közvetítések ingyenesen tekinthetők meg 2021. január 20-a és 31-e között.

Leadfotó: MTI Forrás: Wikipedia

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Home&Design
Vannak trendek, amik jönnek-mennek – de ez a stílus úgy tűnik, örök.
Lifestyle
Sokan álmodoznak feszes, tónusos hasról, ami nemcsak esztétikus, de az egészség szimbóluma is lehet. A lapos has nem csupán az edzőteremben dől el, és biztosan nem egyetlen „csodamódszeren” múlik.
Sztárok
Nehéz utat járt be elvált édesapaként Szabó András Csuti, de ma már pozitívan tekint vissza arra az időszakra – többek között erről is beszélgettünk vele szülőséggel kapcsolatos témában.
Utazás
A legtöbb embernél már nem az számít, hogy jól nézzen ki egy autó, hanem legyen megbízható. Az autószerelők szerint ezeket a márkákat nem túl gyakran látják a szervizben.
Lifestyle
Természetes, hogy a tavasszal sokan új energiákra, friss lendületre vágynak, mégis, éppen ebben az időszakban érezhetjük magunkat szokatlanul fáradtnak, leverteknek vagy kedvtelennek. Ezt az...
Sztárok
A legendás Bee Gees egyetlen élő tagja, Bary Gibb már 78 éves, a legtöbben pedig bizonyára nem tudják, mennyit változott a külseje napjainkra.