Home&Design

Amikor minden négyzetcenti számít - így rendezd be okosan a minilakásodat

Ha lakóhelyet változtatunk, olykor extrém kihívásokkal találjuk szemben magunkat. Megeshet, hogy új lakásunk szinte már zavarba ejtően szűkös, és úgy érezzük, nem áll rendelkezésünkre kellően tágas élettér. Ebben az esetben sem kell azonban lemondanunk a komfortosság kívánalmáról – megannyi olyan praktika létezik ugyanis, melynek segítségével egy minilakás is pompás hangulatú otthonná varázsolható.

Amikor minden talpalatnyi hely foglalt

Seregnyi érv szól a minilakások mellett: az egyedülállók számára például nyilvánvalóan csekély energiát követel egy 10-20 négyzetméteres ingatlan tisztán- és karbantartása, nem is szólva arról, hogy sok esetben kifejezetten pénztárcabarát otthonokról van szó. Ugyanakkor rengeteg hátulütője is van e lakástípusnak. Gyakran érezhetjük úgy – kiváltképp akkor, ha az átlagosnál is több személyes holmival rendelkezünk –, hogy a minilakás által biztosított élettér túlságosan szűkös. Sajnos megeshet, hogy egy idő után szinte minden talpalatnyi helyet lefoglal egy-egy bútor vagy berendezési tárgy, s talán már a puszta közlekedés is nehézkessé válik a szobánkban. Akkor sem kell azonban kétségbeesnünk, ha úgy érezzük, hirtelenjében saját lakásunk „foglyaivá” váltunk. Ma ugyanis már rengeteg ragyogó praktika áll a rendelkezésünkre, ha szeretnénk elkerülni ezeket a kellemetlen helyzeteket. A következőkben ismertetünk néhányat a leghasznosabb – és nem mellesleg esztétikai szempontból is kielégítő – ötletek közül.

Dobogó: egy többfunkciós bútor

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A dobogó kiépítése több szempontból is nyerő ötlet lehet egy szűkös lakásban: nem puszán a rendelkezésünkre álló területet – sőt: tárolóhelyet – növelhetjük meg általa, de – ha biztos kézzel, kifinomult ízléssel választjuk meg – akár még díszére is válhat hajlékunknak. Nagyszerű megoldás, ha ágyat építünk a dobogóba. Ebben az esetben az ágy fölötti felületen akár klasszikus nappalit (dolgozósarokkal, polcokkal vagy szekrényekkel), alatta pedig tárolóhelyet is kialakíthatunk. E multifunkciós bútor számottevő mértékben javíthatja a tér funkcionalitását, ugyanakkor nyitott térszervezésű lakás esetében még vizuálisan is segítheti a különböző térrészek felosztását. Stílus és magasság tekintetében ezernyi variációra nyújt lehetőséget. Fantasztikus alternatíva, ha szeretnénk gyarapítani a rendelkezésünkre álló teret, s egyúttal otthonunk esztétikai nívóját is növelnénk.

Fotó: 123rf

Lapozz, mutatunk még pár hasznos tippet!

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.