Home&Design

Még mindig divat a Kádár-kocka - a háztípus, amely megnyerte a 60-as éveket

Az úgynevezett Kádár-kocka a 60-as és 80-as évek között volt nagyon népszerű Magyarországon. Az építészeti stílus a mai napig sikernek örvend, sokan még ma is direkt ilyen házakat keresnek, felújítva ugyanis ezek az ingatlanok mesések, jó elrendezéssel. Egy kis történelem.

Kádár-kocka

A Kádár-kocka négyzetes alaprajzú, általánosságban 100 négyzetméter körüli alapterülettel bíró, zömmel földszintes, sátortetős családiház-típus, amelynek Magyarországon a 60-as évek elejétől egészen a 80-as évekig terjedt az építési időszaka.

A 80-as évek során épült családi házaknál már különböző - néha utólagos - hozzáépítések (az emeleteken, beépített tetőtereken, garázsokon és nyári konyhákon kívül egyéb gazdasági melléképületek: műhelyek, istállók, ólak, kisebb raktárak) tarkítják ezen épülettípus alapvetően homogén formáját.

A kisebb települések utcaképét dominánsan meghatározó Kádár-kockák jellemzően a korábbi nyeregtetős parasztházak helyett épültek, legsűrűbben az olyan helyeken, ahol árvízi pusztítás következett be. Ilyen típusú lakóépületből összesen 844 ezer darab áll az országban - a Wikipédia szerint.

A koruknál fogva időszerűvé váló felújításból kimaradó házaknak háromszor akkora az energiafelhasználása, mint egy átlagos lakótelepen lévő lakásé. Ezeknek az épületeknek a sátortetős kialakítása azért alakult ki, mert ez a leggazdaságosabb megoldás egy négyzet alaprajzú épületen, ellenben egy téglalap alaprajzú épülettel. Ugyanakkor részben a telkekre vonatkozó építészeti előírások, részben a könnyű engedélyeztetési eljárás, valamint a korabeli tervezés kezdetlegessége miatt terjedtek el a kockaházak hazánkban.

Az egyszerű tervezhetőség, a Tüzép telepeken beszerezhető - a hiánygazdaságból eredően szűkös választékú, ugyanakkor olcsó alapanyagok, valamint a kalákában építés lehetősége mellett a kockaházak könnyű felhúzhatóságához, folyományaként az elterjedéséhez a kedvező állami dotációs környezet is nagyban hozzájárult.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Eredetét tekintve a kockaházak a 19-20. század fordulójáig, a kétszobás kistisztviselői és munkásházakig vezethető vissza. Csaknem azonos kinézete és hasonló belső elrendezése miatt számos kritikát kapott ez a háztípus. Négyzetes alaprajzú változatától eltérő módon kialakult L-alaprajzú változata is.

Még ma is sokan keresik ezeket a kockaházakat, amelyek korszerűsítve és felújítva modern, esztétikus köntöst kapnak. YouTube-on jó pár videó elérhető egy-egy átalakításról. Igaz, a modern kockának - amelyet külföldön "cube"-nak hívnak - már más a külseje, mint a hagyományos magyar verziónak, de az alakzat tarol, töretlenül.

Minden negyedik magyar kockaházban lakik

Nincsen vidéki főutca, de külvárosi táj sem kockaház nélkül. Valószínűleg sokaknak valamilyen emlék is beugrik ezekről a sátortetős családi házakról, legyen az a gyerekkor vagy egy nyaralás a nagymamánál, hiszen minden második ember ilyen házban lakott vagy lakik. A BMI Bramac reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy a jövőt is el tudja képzelni egy kockában a magyarok 33 százaléka – náluk szóba jöhetne ez a típus a házvásárlásnál.

Az ikonikus háztípust csak a mediterrán jellegű földszintes családi ház előzi meg népszerűségben a friss kutatás szerint. Az eredmények azt mutatják, hogy inkább húz a szívünk a kockaházak felé – a válaszadók további 43 százaléka mondta azt, hogy lehetséges, hogy vásárolna ilyen házat –, mint sem (25%), ami nem csoda, hiszen felújítással modern otthon válhat belőlük.

A lakók több mint fele (56%) nem saját döntése alapján lakik a házban, hanem ide született (22%), a szüleivel együtt költözött oda, esetleg a párjához, párja szüleihez (14%-14%), vagy örökölte (6%). Emellett, több mint a lakosság harmada vásárolta ezt a típusú ingatlant – ez egyébként az 50-65 évesek körében a legjellemzőbb formája annak, ahogy a kockába költöztek.

Fotók, leadfotó: Fortepan/Nagy Gyula, Herth Viktória dr; forrás: Wikipédia, BMI Bramac

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!