Értékmentő tippek otthonunk biztonságáért

Otthonunk mechanikus védelme: hangzatos szavak, de vajon mit is takarnak pontosan? Biztosan tisztában vagyunk minden veszélyforrással és gyenge ponttal, amellyel házunk, lakásunk rendelkezik? Videórendszer, infrasorompó, kültéri mozgásérzékelő - csak néhány eszköz, amely külterületeink védelmében nagyon sokat segíthet. A következő tippek és tanácsok megfogadásával sikerrel megvédhetjük otthonunk értékeit.

Védd meg az otthonod!

A nem kívánatos vendégek távoltartására az ember évtizedek óta falakat, kapukat, rácsokat, erős ajtókat alkalmaz, hogy szeretteit és értékeit megóvja. Van egy mondás, mely szerint a betörők bárhova be tudnak jutni, amely alapjaiban sajnos igaz. Ám ezt meg tudjuk nehezíteni olyan mértékben, hogy ahhoz már ne fűződjön érdekük! Fontos tehát, hogy az otthon mechanikus védelmét biztosító elemek megbízhatóak legyenek és emellett külterületeink védelmét is biztosítsuk. Külső lakókörnyezetünk sokféleképpen védhető, de fontos tudni, hogy ennek a lakás védelmével együttesen kell egy rendszert alkotnia, önállóan nem alkalmazható.

Az első védvonal: a kertkapuk, a külső terület megfelelő zárása

A kertkapuk zárása szinte evidens, az egyik pillére annak, hogy megakadályozzuk a nem kívánt látogatók bejutását. A jó minőségű kaput és zárat nevezhetjük az első védvonalnak, fordítsunk hát figyelmet ezek beszerzésére is! Fontos például, hogy több ponton záródó, minőségi zárszerkezetet válasszunk és kerítésünk építésénél se csupán az esztétikai szempontok játszanak szerepet – itt a jelszó: minél magasabb, annál jobb!

Fotó: glosas.org

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.