Home&Design

Többé már nem vásárolhatunk úgy az Aldiban, ahogy megszoktuk

Viszlát, műanyagok!

Az áruházlánc mintegy 4000 tonnával csökkentette kartonpapír-felhasználását, és idén év eleje óta a bio banán csomagolás nélkül érkezik az üzletekbe, ami mintegy 3,5 tonnányi műanyaghulladék-csökkenést jelent éves szinten. A műanyagok felhasználását visszaszorító stratégia részeként az idei évben kivezették a kínálatából számos egyszer használatos műanyag terméket, a többi között a műanyag evőeszközöket, poharakat, tányérokat és szívószálakat, továbbá a műanyag fültisztító pálcika esetében a műanyagot FSC tanúsított papírral helyettesíti. A látványpékségeknél az egyszer használatos műanyag kesztyűket év végéig kivezeti és a vásárlók fém fogóeszközt használhatnak majd, ami újabb mintegy 2,5 tonnával csökkenti a cég műanyag-felhasználását.

A műanyagfelhasználás csökkentése mellett más területen is zöld megoldást alkalmaz a vállalat, hiszen idén tavasszal az E.On-nal közösen Magyarország egyik legnagyobb e-töltőhálózatának a kiépítését kezdte meg. Jelenleg már 13 üzletnél elérhetők a töltők, az év végéig a tervek szerint pedig összesen már 20 áruháznál lehet majd tölteni az elektromos autók akkumulátorait. Ezeken kívül Budapesten még további 18 helyszín esetében készül el a töltő telepítése év végéig, ahol a telepített töltőoszlopok áramszolgáltató általi elektromos bekötését követően válik elérhetővé a töltési szolgáltatás.

Végre elbúcsúzhatunk az egyszer használatos nejlonzacskótól.

Leadfotó és fotó: 123rf.com

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.