Fashion&Beauty

Tízmilliárd forint keretösszegű pályázat a divat- és designipari szereplők számára

Tízmilliárd forint keretösszegű pályázat a divat- és designipari szereplők számára.

Amit lehet, itthon kell gyártani

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Divat & Design Ügynökséggel (MDDÜ) együttműködésben tízmilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a divat- és designipari kkv-k technológia fejlesztésének támogatására 2020 őszén. A pályázattal elnyerhető támogatás összege várhatóan 5 millió forinttól 150 millió forintig terjed majd. „A koronavírus-járvány igazolta azt a pragmatikus és patrióta megközelítést, amit 2010. óta vallunk Magyarországon. Azt, hogy amit csak lehet, itthon gyártsunk, hiszen ezzel a magyar vállalkozásokat, a hazai munkahelyeket és a magyar családok megélhetését támogatjuk. A divat- és designipar, beleértve a könnyűipari háttéripart egy olyan kiemelt, nagy hagyományokkal rendelkező ágazat, amely az elmúlt években magas hozzáadott értékével és versenyképes kapacitásaival jelentős mértékben hozzájárult a magyar gazdaság fenntartható növekedéséhez” – nyilatkozta Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Az ATV emblematikus és közkedvelt műsorvezetője a reggeli Start című adás után egy rendkívül érzelmes üzenetben köszöntötte feleségét a hivatalos közösségi oldalán. Majd egy megható vallomásban...
Utazás
Sok napsütésre és igazi kánikulára számíthatunk a mai napon, azonban egy front szakadozott felhőzete vonul át felettünk, amely északkeleten záporokat és dörgéseket hozhat. A HungaroMet előrejelzése...
Sztárok
Megtört a csend a norvég királyi udvarban! Miután Asztrid hercegnő hetekkel ezelőtt hirtelen és nyomtalanul eltűnt a nyilvánosság elől, a palota a legrosszabb pletykák közepette adott ki hivatalos...
Home&Design
A tengerparti stílusról sokaknak még mindig a horgonyos párnák, a kagylók és a kék-fehér csíkok jutnak eszükbe. A legújabb francia dekorációs trend azonban teljesen más irányt vett – sokkal...
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy vacsora után mégis a csokis fiók előtt kötöttél ki, pedig egyáltalán nem korogott a gyomrod? Nem vagy egyedül: sokan nyúlnak automatikusan valamilyen nasi után anélkül,...
Fashion&Beauty
Azt hitted, hogy a zselés trend már elérte a csúcsát? Nos, úgy tűnik, még mindig tud újat mutatni. Az elmúlt néhány nyár során a zselés cipők – a pántos szandáloktól egészen a kecses, alacsony sarkú...