Fashion&Beauty

Kiosztották a divat oscart

Idén is sor került a Fashion Awards Hungary eseményre, ahol a hazai divatélet legmeghatározóbb tehetségeit díjazzák, immár nyolc éve.

A rangos díjátadó helyszínéül a Symbol szórakozóhely szolgált, ahol a már elismert tervezők mellett, számos fiatal divattervezőre is fel lehetett figyelni, hiszen többen stílszerűen, saját kollekciójukban jelentek meg. Az est hangulatához az is hozzátett, hogy idén először az összes díjazott részt tudott venni az eseményen.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az est fővédnöke, a 90-es évek legelismertebb magyar modellje, Balassa Gábor volt, aki a divat fővárosainak meghódítása után, több magyar tehetség sorsát segítette már és üzleti vállalkozásában is sikeres tudott lenni.

"Az év modellje” címnek, a 17 éves, nemzetközileg is komoly sikereket elért Palvin Barbara örülhetett, míg az "év férfi modellje" kategóriában a díjat az arcszőrzetéről is felismerhető Szabó Csabának ítélte oda a szakma.

"Az év fiatal divattervezője”
a szakma döntése alapján Benus Dani lett, a divatsminkes kategória győztese pedig Kovalcsik Natasa, aki többek között a Lancome sminkmestereként is tevékenykedik. "Az év divatfodrásza” címmel Hortobágyi Kászon büszkélkedhet, aki Close nevű szalonját tavaly nyitotta meg.

"Az év stylistja” idén harmadszor is, a tévés produkciókból jól ismert Lakatos Márk lett, az „év divatfotósa” címet pedig Zsólyomi Norbert kapta, akinek röpke 4 éves pályafutása alatt már a legnagyobb divatmagazinokban is jelentek meg munkái.

A legnagyobb érdeklődést „az év divattervezője” kategória győztesének kihirdetése övezte, mely megtisztelő címet idén Mojzes Dóra érdemelte ki. A Femcafe.hu különdíját pedig a tavalyi győztes, Abodi Dóra vehette át.

A díjazottak összesítve:
Az Év Modellje:
Palvin Barbara

Az Év férfi Modellje:
Szabó Csaba

Az Év Fiatal Divattervezője:

Benus Dani

Az Év Divatsminkese:

Kovalcsik Natasa

Az Év Divatfodrásza:

Hortobágyi Kászon

Az Év Stylistja
:
Lakatos Márk

Az Év Divatfotósa:
Zsólyomi Norbert

Az Év Divattervezője:
Mojzes Dóra

A Femcafe.hu különdíjasa:
Abodi Dóra
 

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A járvány óta nehezen talál magára a budapesti turizmus, miközben Bécs és Prága jelentősen elhúzott a főváros mellett az eltűnt ár-érték arány, a növekvő költségek és a romló városkép miatt.
Sztárok
Miután korábban jelentős összegért túladtak a hawaii luxusingatlanukon, Nick és Vanessa Lachey most a kaliforniai, Tarzanában található, több mint 8 millió dolláros álombirtokukat is eladásra...
Sztárok
Katz Dávid őszintén vallott Az Árulókban átélt kieséséről, a saját gyilkostársa brutális hátbaszúrásáról, a népszerűségi stratégiájáról, valamint egy olyan elképesztő elszólásról, amit csodával...
Sztárok
A Neshama TV legújabb adásában Verebes Linda színésznő és beszédtanár volt Megyeri Jonatán rabbi vendége az Otthon a rabbinál című műsorban, ahol többek között a Pindroch Csabával való házasságáról...
Sztárok
Épségben előkerült az az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit vasárnap óta keresett a rendőrség, az eset kapcsán pedig Tóth Gabi is megszólalt, keményen megbírálva a kommentelőket és a szülői...
Lifestyle
A hideg hónapokban sem kell lemondanod a szép, élettel teli kertről, hiszen néhány jól megválasztott növénnyel télen is üde, zöld látvány fogadhat az udvaron.