Ez a 18 éves hercegnő a legdivatosabb európai előkelőség: mindenki az ő ruhatárára áhítozik

Habár Izabella dán hercegnő még csak 18 esztendős, már most óriási hatással van a divatra, öltözködésével pedig magasan kitűnik a többi fiatal európai előkelőség közül.
Kiváló ízléssel áldotta meg a sors
Az akkor még trónörökösi címet viselő Frigyes herceg és a polgári származású, bájos reklámszakember, Mary Donaldson útjai szokatlan helyszínen keresztezték egymást: egy sydney-i bárban, a Slip Inn-ben, 2000 szeptemberében, az olimpiai játékok idején. A fiatal előkelőség, aki egyszerűen csak „Fredként” mutatkozott be, egy baráti társasággal érkezett, miközben a dán vitorláscsapatot jött támogatni – Mary, a Tasmániából származó 28 éves menedzser nem is sejtette, hogy a laza, kedves idegen, akivel épp kezet rázott, a dán koronaherceg. Egy pillanat alatt szikra pattant köztük, de az elkövetkező két évben titokban tartották a kapcsolatukat, így a herceg többször is inkognitóban utazott Ausztráliába, hogy kedvesével lehessen. Végül 2002-ben Mary elköltözött Koppenhágába, áttért a lutheránus hitre, és szorgalmasan tanulni kezdte a nehéz dán nyelvet. Szerelmüket aztán 2003-ban eljegyzéssel is megpecsételték, a herceg ráadásul egy gyönyörű, gyémánt és rubin kövekkel díszített gyűrűvel kérte meg párja kezét, amely a dán zászló színeire utalt. Esküvőjükre 2004. május 14-én került sor a koppenhágai katedrálisban, majd a Fredensborg-palotában ünnepeltek tovább – a menyasszony egy hófehér, hosszú ujjú, elegáns ruhát viselt, amelyet Uffe Frank dán tervező álmodott meg számára. Fejdísze egy tiara volt, amelyet anyósa, Margit királynő és apósa ajándékoztak neki, fátylát pedig még Margareta svéd koronahercegnő viselte először 1905-ben. A nagy nap hatalmas mérföldkő volt Mary életében, hiszen egészen addig sosem álmodott arról, hogy hercegné vagy királyné legyen – sokáig állatorvos szeretett volna lenni. S mint ismert, 2023 végén, miután Margit királynő egészségi állapotra hivatkozva bejelentette lemondását, Frigyes hivatalosan 2024. január 14-én király lett, felesége pedig Mária dán királynévá vált. Ám a házaspár nemcsak uralkodói kötelességeiknek tesznek eleget példás módon, hanem egy szerető, összetartó családot is építettek, ugyanis négy gyermekük született: Keresztély herceg 2005-ben, Izabella hercegnő 2007-ben, valamint az ikrek, Vince herceg és Jozefina hercegnő 2011-ben látták meg a napvilágot – Keresztély, mint elsőszülött fiú, jelenleg a trónöröklési sorrend legelső helyén áll, így rá világrajövetele óta nagy figyelem vetül. Azonban idősebbik húga is újra és újra reflektorfénybe kerül, ami nem véletlen: a most 18 éves előkelőség igazi divatdiktátornak számít hazájában, sőt egyre többen emlegetik őt úgy, mint a legdivatosabb, illetve legjobban öltözött európai hercegnő. Galériánkban bebizonyítjuk, miért is olyan nagy ennek a valóságalapja:
Leadfotó: Patrick van Katwijk/Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine































