Fashion&Beauty

Hazai hírességek kampányoltak a divat mellett

Most először került megrendezésre ez az óriási tüntetés a divatért. A felvonuláson olyan hírességek álltak ki a divat mellett, mint Lakatos Márk, Varga Viktor, Horváth Éva, Czutor Zoltán, illetve az Anna and the Barbies énekesnője. A nagy érdeklődésnek köszönhetően óriási siker lett a rendezvény.

Minden résztvevő azzal a kijelentéssel ért egyet, miszerint bátrabban kellene öltözniük a magyar fiataloknak. Varga Viktor a következőt nyilatkozta az extrémebb stílusokról:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
„Imádok különlegesen, akár feltűnően öltözni. A mostani szettemet Marokkó ihlette. Nemrég jöttünk haza a barátnőmmel a nyaralásból, és gondoltam kicsit behozom ide a divattüntetésre az afrikai hangulatot.” – mesélte az énekes, aki egy turbánban vonult fel.
 
A demonstráción részt vett Horváth Éva is, aki igazán bennfentes a divatot illetően, hiszen ő a Sugarbird márka egyik arca. 
„Nagyon örülök neki, hogy végre hazánkban is egyre nagyobb figyelmet szentelnek a divatnak. Emlékszem, tizenhat éves koromban úgy kellett össze vadásznom egy-egy darabot, most pedig hatalmas a választék, az ember szinte dönteni is alig bír, mit is vegyen fel. A Sugarbird-ben én az igazán nőies vonalat képviselem, emellett imádom a színeket, akár télen is szívesen viselem őket” – tette hozzá Éva, aki a tüntetésre is különleges, mustár színű tunikában érkezett.
 
A megmozdulásnak tétje is volt, hiszen a legjobb összeállítást egy szakmai zsűri 250.000 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazta. A győztes Marosvölgyi Lídia lett, a divatőrült lány egy különleges őszi kollekcióval vette le lábáról az ítészeket.

 

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...