Egy igazi királynő élményei - Exkluzív beszámoló

Korona az ágy mellett
Ettől kezdve csakis a versenyre készültem. Persze nem hanyagoltam el a tanulást sem és a szórakozásra is szakítottam időt, de tudatosan formáltam a testem, fejlesztettem az angol nyelvtudásomat, és ami a legfontosabb, igyekeztem megismerni önmagamat. Rendszereztem a céljaimat, a jó, és természetese a rossz tulajdonságaimat, dolgoztam azon, hogy jobb ember és színesebb egyéniség legyek, mert abban biztos voltam, hogy a sok széplány közül a belső értékek emelik ki a legszebbeket.
Jelentkeztem az előválogatóra, ismét átjutottam a fordulókon. Amellett, hogy kimondhatatlanul élveztem a programokat és a majdnem egy éves felkészülést, erősen koncentráltam arra, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból…
…és eljött a döntő napja. Ott álltunk tizenketten, felvonultunk az álomszép ruhákban, majd bikiniben, és ahogy telt az idő, egyre fogyatkoztunk. Végül öten maradtunk. Álltunk a villódzó lámpák kereszttüzében, tudva, hogy egyikünk királynő lesz. Ekkor egy pillanatra kezdtem elveszíteni a reményt, kétségbe estem, egyszerre akartam első lenni és elfutni a színpadról. Aztán sorra szólították az udvarhölgyeket, és az én nevem még mindig nem hangzott el. És következett a pillanat, amit sohasem fogok elfelejteni: kihirdették a Miss International Hungary 2014 királynőjét… az én nevemet mondták! Az örömtől hirtelen minden összefolyta a szemem előtt. Láttam, ahogy a tavalyi királynő, Brigitta közeledik felém és a fejemre teszi a ragyogó koronát. Villogtak a vakuk, záporoztak a kérdések, közben láttam a szüleim büszkeségtől ragyogó arcát, és úgy éreztem ezért a pillanatért érdemes volt megszületni.
Lefekvés előtt az ágyam mellé tettem a koronát, így mikor felébredtem, az első pillantásom a rögtön csodálatos fejékre esett. Még jó, hogy nem hagytam a nappaliban az ékszert, különben egészen biztosan azt gondoltam volna, hogy csak álmodtam az egészet!
Tovább az úton
Komolyan mondom nektek, még most is nehéz elhinnem, hogy velem, a tápióbicskei kislánnyal esett meg ez a tündérszép történet!
Persze az ünneplés mellett eljött a munka ideje is, hiszen, ahogyan ezt mindig elmondták nekünk a szervezők, a királynői korona nem a cél, csupán az út kezdete egy sikeres élet felé. Hamarosan egyedül kell útra kelnem a messzi Japánba, hogy megmutassam, a mi kis Magyarországunk milyen csodálatos hely. Kicsit félek a repülőúttól és a rám váró hatalmas feladattól, de hiszem és tudom, hogy amit igazán, teljes szívemből szeretnék, azt el tudom érni. A vágyam, hogy a világ öt legszebb lánya közé válasszanak és így méltó legyek arra a bizalomra, amit a hazámban megszavaztak nekem.
Úgyhogy vigyázz világ, mert jövök!

























