Fashion&Beauty

Balzsam után sampon - csodát tesz a hajaddal, ha fordítva mosod meg

Az általános projekt úgy néz ki, hogy a sampont használjuk először, majd a balzsamot, de mi lenne, ha megfordítanánk? A következőkben elmagyarázzuk, miért javasolják a szakértők, hogy előbb nyúljunk a kondicionálóért.

Fordított hajmosás

Előbb balzsam, aztán sampon

A sampon megtisztítja a hajat, eltünteti a szennyeződéseket és az olajat/zsírt, a balzsam pedig könnyebben kezelhetővé, puhává és simábbá, csomómentessé teszi azt. Ez a szokásos kétlépcsős projekt, amit mindig is ilyen sorrendben, egymás után végeztünk. Persze az, hogy melyikből mennyit használunk egyszerre, nagyban függ a hajunk állapotától, szerkezetétől. Valakinek elég például egy kevés is a kondicionálóból, hogy elérje a kívánt végeredményt, míg másnak (aki vastagszálú, száraz hajjal rendelkezik) több anyagra van szüksége.

Kutatók szerint érdemes azonban felcserélni a két termék használati sorrendjét, ugyanis ha először tesszük fel a balzsamot, akkor sokkal lágyabb textúrát és nagyobb tartást kapunk, ami főként a nehezen kezelhető, durva hajjal rendelkezők számára jelent innovációt. A fordított hajmosás során a kondicionáló létrehoz egy erős, természetes védőréteget a szálakon, simává teszi azokat, majd a sampon eltávolítja a maradék szennyeződést és megakadályozza, hogy a balzsam maradványaitól a haj elnehezüljön. Lehet, hogy furcsán hangzik, de érdemes kipróbálni és kitapasztalni a hatását. Veszíteni nem veszíthetünk vele.

Tapasztalatok, vélemények

Anna Parsons, a Bustle.com szerzője egy hétig kísérletezett a fordított hajmosással, és számos pozitívumot tapasztalt.

"Göndör, vastagszálú, durva és száraz hajjal áldott meg a sors, és egészen eddig azt hittem, hogy immunis vagyok a sima, puha frizurára. Mindig küzdöttem a textúrával, de bármit tettem, nem volt elég hatásos. Több száz dollárt elköltöttem hajápolásra a semmiért, aztán rátaláltam az internet jelenlegi trendjére (vagy trükkjére), a fordított mosásra. Először szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, nem igazán értettem, hogy változtatna bármit a végeredményen a sampon-balzsam duójának felcserélése, de kipróbáltam, és ez volt a legjobb, ami a hajammal valaha történhetett. (Megjegyezném ugyanakkor, hogy szerintem nem mindegyik termékkel működik a sorrendváltás, vannak erre a célra külön kifejlesztett anyagok, és a normál szerek között is van, amelyik hatásosabb, mint a másik. Érdemes minőségi változatokba fektetni.)"

Első nap - Fordított hajmosás

"A balzsam elsőként való használata furcsa volt, de kellemes is egyben, főként az az érzés, amikor utána jött a samponos rész. Nem gondoltam volna, hogy a termék kondicionáló utáni felvitele ennyire jó, csodás volt... A hajam a folyamat végén puha volt, és teljesen más volt a textúrája, mint a megszokott. Azonnal ki kell próbálnod, mármint most."

Második és harmadik nap - Buli és after parti

"Akinek göndör a haja tudja, hogy minden különleges alkalomra való készülődés vasalással kezdődik. Kíváncsi voltam, mennyire lesz más ez az egyenesítős projekt a fordított mosás miatt, de nem csalódtam. A frizurám csomómentes volt, sokkal egyszerűbben siklott benne a vasaló, mint általában. Rájöttem, hogy a balzsam-sampon sorrendje nem csak a textúra javításában, de a formázásban is segít. Ja, arról nem is beszélve, mekkora tartása lett a hajamnak a végén... ha volumennövelést szeretnél, akkor mindenképp próbáld ki a fordított verziót. Harmadnap (buli után) is ugyanolyan jó állapotban volt a frizurám, nem volt okom panaszra."

Negyedik és ötödik nap - Konty

"Megkérdezheti bárki a menedzserem, én nem kezdek el ragyogni szerdáig... A hétfő és kedd nálam arra jó, hogy felkészüljek a hét maradék részére. Mindegy azonban, hogy tündöklöm-e vagy sem, az irodában általában copfba vagy kontyba fogom a hajam, ami a balzsam-sampon sorrendjének hatására még mindig őrzi a tartását, így egyszerűbb kivitelezni ezt a frizurát is."

Hatodik nap - Randi és hullámok

"A következő nap randim volt, így szerettem volna valami nőiesebb frizurát az irodai fánknál a fejemen. Arra gondoltam, hogy kreálok egy hullámos, laza sérót, ami szintén könnyebben ment a fordított hajmosós rutinomnak hála. Évek óta nem használtam hajsütőt (göndör a hajam amúgy is ugyebár), de a könnyebb kezelhetőség rávitt arra, hogy újra kézbe vegyem. Elégedett vagyok-e? Nagyon."

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...