Angelina Jolie megjelent a Golden Globe-on, és egy pillanatra mindenki elképedt: tátott szájjal bámulták a színésznőt

Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.

Igézően festett

Magyar idő szerint hétfő hajnalban 82. alkalommal megrendezték az Oscar előszobájaként számon tartott Golden Globe-díjátadót Beverly Hillsben. Mint megírtuk, a legjobb filmdráma a részben Magyarországon forgatott, és Adrien Brody főszereplésével készült A brutalista lett, de A Shógun is az idei év egyik nagy győztesének bizonyult, míg Demi Moore elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó kitüntetést, amit A szer című horrorban nyújtott alakításának köszönhet. A legjobb drámai színésznő kategóriában Fernanda Torres vehette át a szobrot, de a jelöltek között volt Angelina Jolie is, aki a világ legnagyobb operaénekesnőjeként, Maria Callasként tért vissza idén a vászonra. Habár a 49 éves híresség végül Arany Glóbusz nélkül távozott, sikerült így is emlékezetes pillanatokat okoznia, megjelenése ugyanis olyan szenzációs volt, hogy sztároknak és fotósoknak egyaránt elakadt a lélegzete. A részletekért kattints a galériára!

A szezon első jelentős díjátadója zajlott le hétfő hajnalban a Los Angeles-i Beverly Hilton hotelben, ahova Angelina Jolie 19 esztendős lányával, Zahara Marley-val érkezett. Mint ahogyan azt már megszokhattuk tőle, a színésznő ezúttal is rendesen megadta a módját, és megtalálta az alkalomhoz illő legszebb, leglátványosabb ruhát.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Dia Dipasupil/WireImage/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Mason Gamble neve bizonyára nem cseng számodra ismerősen, pedig ő játszotta egykor a cuki kisfiút a Dennis, a komisz című vígjátékban.
Lifestyle
Az Oroszlánnak érdemes elfogadni a meghívást, amit ma kap! Napi horoszkóp.
Utazás
2025 januárja volt a világon valaha mért legmelegebb január a Copernicus európai obszervatórium szerint. A friss eredmények megcáfolták azokat a reményeket, hogy a La Niña jelenség megszakítja a...
Lifestyle
A kutatók nemrégiben vérminták elemzésével kimutatták, hogy a csernobili kutyák egészen mások, de van egy másik állat, ami gyakorlatilag immunis lett a sugárzásra.
Fashion&Beauty
Épp olyan kellemes és meleg érzetet kelt, mint amire a neve is utal.
Lifestyle
Van egy olyan olcsó és különös dolog, ami valószínűleg a te otthonodban is megtalálható már alapból, azonban bizonyára te sem tudod róla, hogy mágnesként vonzza magához a port.