Fashion&Beauty

Kevesen ismerik, pedig szuperhatásos! Ez a növény csak úgy eszi rólad a kilókat!

A Való Világ 3. évadának Ágicájáról az egészen fiatalok bizonyára már nem is tudják, hogy került a köztudatba. 2004 januárjában költözött a Való Világ villájába, és az ott töltött 132 nap alatt is elég egyértelmű volt, Ági igencsak hajlamos arra, hogy kigömbölyödjön. (x)

Ágica a gyermekszülést követően évekig nem tudott az őt zavaró súlyproblémáján felülkerekedni, pedig több dolgot is kipróbált.

A tojásdiétától az eszelős futásig mindent megpróbáltam, de az esti nassolás mindig kifogott rajtam. Mikor lefektettem a kisfiamat és volt pár perc nyugtom, akkor valami rágcsálnivalóra mindig szükségem volt. Ropi, csoki és a többi, ez volt a gyengém. Viszont mióta eszem ezt az afrikai kóla diót, azóta eszembe sem jut. Egyszerűen nincs étvágyam, ráadásul olvadnak rólam a kilók! Magam sem akartam elhinni, hiszen annyi mindent kipróbáltam, de most mintha egy új testben élnék. Még az életben nem ment a súlyom 50 kg alá, most pedig már 49 kiló vagyok. Madarat lehetne velem fogatni!

Ági figyelmét egy külföldön élő barátnője hívta fel a gyógynövényre, tőle kapta az első adagot. Külföldön már régóta használják, és a hatását is elég jól ismerik, szóval Ági bátran belevágott.

Az első dolog, amit észrevettem, hogy nem volt étvágyam. Illetve tudtam enni, de csak keveset, előfordult, hogy eszembe sem jutott, ha sok munka volt. Aztán már magamra kellett szólnom, hogy naponta háromszor, legalább valamennyit egyek. Ha megkívántam valamit, mondjuk egy nutellás palacsintát, akkor megettem, de már egy darabtól jóllaktam, és utána nem is ettem főételt. Szóval az ételhez való hozzáállásom alapvetően megváltozott. Állítólag az afrikai kóladió egy hatóanyaga stimulálja az előagyat, így nem csak az étvágyat csökkenti, de a koncentrációt is növeli. Folyton úgy éreztem magam, mint aki aludt 12 órát, majd megivott egy dupla kávét. Tele voltam energiával és mindenhez volt elég erőm!

Az eredmény hamar meg is látszott, most pedig Ági már karcsúbb és csinosabb, mint valaha. Megvette élete első XS méretű nadrágját, a próbafülkében pedig maga sem akarta elhinni, hogy kisebb a mérete, mint huszonéves korában.

Úton-útfélen megállítanak, hogy milyen jól nézek ki és áruljam el, hogy csináltam. De sokan kérdezik azt is, hogy ugye nem vagyok beteg? Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy nézhettem ki eddig, ha most ezt a reakciót váltom ki a környezetemből. Meg persze szidom is magam kicsit, hogy miért kellett erre ennyit várnom. Karcsúbb vagyok, mint huszonévesen, és büszkébb, boldogabb is!

Ági sokszor felidézi magában azt az egy évvel ezelőtti Ezek Megőrűltek forgatást, és azokat a szörnyű képkockákat, amikor először látta magát viszont kisfia megszületése óta fürdőruhában a képernyőn.

Fél órát sírtam a mosdóban, miután az első képkockákat megláttam magamról. Emlékszem, a szerkesztők sem tudtak megvigasztalni, ekkor döntöttem el, változtatnom kell. Az én afrikai növényem a legjobbkor talált rám.

Mikor az ember jól érzi magát, jó a kisugárzása, csinosabb és magabiztosabb lesz, a világ, és az emberek hozzáállása is megváltozik körülötte. Azóta újra egymást érik a felkérések Ági életében. Újra láthatjuk minden este az Édes Életben, a rengeteg forgatás miatt szinte elérhetetlen, az újságok pedig a szexi fotóival vannak tele.

Mikor egy negyven feletti nőt, anyukát felkérnek egy fehérneműs fotózásra, annál kevés hízelgőbb dolog létezik. Egyszerre voltam boldog és izgultam is nagyon. Nem voltam benne egészen biztos, hogy vagyok-e én ehhez elég jó formában, hiszen hosszú évek óta nem sportoltam semmit. Azt gondoltam, az izmaim tónusán, a feszességemen bőven volna még mit javítani, de a fotózáson a stáb minden kétségemet elűzte. Azt mondták, semmi takargatnivalóm sincs, és mitagadás, azóta is csak elismerő szavakat kapok. Nekem ez az egész még mindig olyan, mint egy mese. Mintha az elmúlt pár évben valami átok ült volna rajtam, valami büntetés volt, nem is az én testemben. Aztán jött az én dióm, egyenesen Afrikából gurult hozzám, és visszavarázsolt hercegnővé. Pont így is érzem magam!

Ha te is szeretnél megszabadulni néhány kilótól, és olyan bomba formába kerülni mint Ági, keresd fel bátran a colanuts.hu oldalát!

Leadfotó: flickr.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...